Gyülekezet
Egyház
Üzenet
Kérjük, hogy SZJA 1+1 %-át ajánlja fel az adóbevallás rendjén a:
Magyarországi Református Egyház
0066
Szombathelyi Református Templomért Alapítvány
19247919-1-18
részére
Ajánló
Bő másfél éve, hogy ránk zúdult a covid-történet immár három hullámban. Meg kellett tanulnunk a szót, mellé pedig, hogy pandémia, meg oltakozás, aztán már a legújabb vírusvariánsokat gyakorolgatjuk. Hívők és hitetlenek, oltáspártiak és oltásellenesek nyilatkoznak és feszülnek egymásnak, a hit tárgya már nem Isten, hanem egy világhelyzet, amelyet ki-ki meggyőződése szerint értékel. Közben a félelem elhatalmasodott az embereken. Sokan bezárkóztak, családi látogatások megritkultak, baráti találkozások elmaradtak. És lassan az ember megszokja a magányt. Legalábbis elfogadja és megmagyarázza magának bezárkózása bizonytalan időre való meghosszabbítását. Sokan megbetegednek.
A védekezés „egyoldalúsága”, miszerint a fertőzés megakadályozásának eszköze a minél kevesebb érintkezés, elhallgatja azokat a tüneteket, amelyek a lelket teszik próbára hosszú távon.
Az ember közösségi lény. Isten a teremtéskor észrevette az ember magányát: „nem jó az embernek egyedül lenni.”(1Móz 2,18.) Ma sem jó egyedül lenni, magányosan élni, megválaszolatlan kérdésekkel magunkban viaskodni, barátokat, rokonokat ritkán üdvözölni. De nem jó a közösségi csendből, az istentisztelet áhítatából kimaradni. A technika sok mindent pótol, de a személyes találkozást, az arc rezdülését, a hang színárnyalatait, az azonnali reakció gyönyörűségét nem. Az érintést sem. Egy elmaradt kézfogás, egy ölelés, az istentisztelet utáni megállás és a régi ismerősökkel, Krisztusban testvérekkel váltott szó csak személyességben érezhető igazán.
Keressük annak lehetőségét, hogy újraépítsük kis- és nagyközösségeinket a szombathelyi református gyülekezetben. De ehhez nemcsak szándék, vágy, hanem elhatározás és résztvenni akaró emberek kellenek. Olyanok, akik legyőzik félelmeiket. Nagyobb-e egy vírus Isten óvó szereteténél, gyógyító kegyelménél?
Határhelyzetekben csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Élni vagy félni akarunk? Bódulni vagy gyógyulni? Vagy-e annyira vagány, hogy ne győzzön le a magány?
Harminc, negyven fő, azaz 20-25 százalék, aki hiányzik a korábbi gyülekezeti közösségünkből, a vasárnapi istentiszteleteinkről. És ez a szám bőségesen meg van, több, mint 100 hittanos gyerek, szüleik, nagyszüleik itt élnek közöttünk és velünk. És sokan mások, keresők, csendre, az isteni jelenlét érintettségét megtapasztalni vágyók itt vannak.
Vegyetek hát bátorságot és gyertek közénk! Legyünk Isten ünneplő népe, Krisztus erejének és gyógyító szeretetének jó bizonyságtevői!
„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért.” (Mt 6, 33-34.)
Egyszer el kell kezdeni a találkozást Istennel. Legyen az most, a legközelebbi vasárnap.
Jakab Bálint - lelkipásztor
Szeretettel várjuk hittanosainkat, családjaikat és minden kedves érdeklődőt 2021. szeptember 12-én 10 órakor tanévnyitó istentiszteletünkre!
Az iskolai hitoktatások már megkezdődtek. A gyülekezeti hittanórák a tanévnyitó istentiszteletünk utáni héten indulnak. Az istentiszteletet követően rövid tájékoztatót tartunk arról, milyen időpontokban várjuk a gyermekeket. Ezen az alkalmon lehetőség lesz arra, hogy igény szerint egyeztessünk, a szülők kérdéseire válaszoljunk.
Isten áldását kívánjuk a következő tanévre minden gyermeknek, fiatalnak és szüleiknek!
Idén Pünkösdkor locsogó esőben indultunk a konfirmációval egybekötött ünnepi istentiszteletre. Testestül, lelkestül ünneplőbe öltözött az egész család. Napok óta készültünk az eseményre.
De mi is az a konfirmáció? Szó szerint megerősítést jelent. A konfirmandusok megerősítik Krisztushoz és a református egyházhoz való tartozásukat. Nyilvánosan vallják meg hitüket, s ezzel a gyülekezet teljes értékű tagjává válnak, felhatalmazást nyerve az úrvacsora vételére.
Idén is egy egész tanévet átölelő intenzív felkészülésre vállalkoztak a gyerekek. A tavalyi évhez hasonlóan most is nehezítette ezt a világjárvány. Örömmel láttam hétről hétre, hogy gyermekem szívesen megy ezekre az alkalmakra. A mai rohanó, értékhiányos világban nem könnyű fiatalnak lenni. Nehéz a helyes útra lépni. Gyermekünket szülőként kétféleképpen tudjuk segíteni. Biztosítjuk számára az elfogadó, szeretetteljes családi hátteret, másrészt igyekszünk Jézus tanítása szerint élni. Mintát adni neki a nyugodt, teljes élethez.
Pénteken a presbitérium előtt a kikérdezés alkalmával a gyermekek tanúbizonyságot tettek káté és egyháztörténeti ismereteikről. Meghatódva ültem a padban. Hallgattam a gyerekeket. Csodáltam, hogy milyen összeszedetten, magabiztosan válaszolnak a kérdésekre. Hiszik és nagyrészt értik is, amit mondanak. Figyeltem a saját gyermekemet. Gondolataim visszarepültek egészen addig a pillanatig, míg megtudtam, hogy ő már létezik. A várandósság, a születésének körülményei. Az első lépések, az első szavak. És minden, minden, ami boldogságot adott ő nekem. Eszembe jutott a keresztelője és a mi fogadalmuk, hogy gyermekünket mostantól fogva úgy neveljük, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek Istenbe vetett hitéről majd ő maga önként tegyen vallást a gyülekezet előtt a konfirmáció alkalmával. Hosszú volt az út idáig. Bízom benne, hogy ezen az úton megtanulta, megérezte milyen egy léleképítő, szerető közösség tagjának lenni. A közösség révén ő is szeretettel, segítő szándékkal fordul mások felé és hálát ad Istennek a mindennapok egyszerű dolgaiért is.
Ezen a borús esős vasárnapon a fogadalomtétel megtörtént. Az élet megy tovább. Mi, a szülei továbbra is igyekszünk ezen az úton tartani őt. De meddig? Amíg ki nem repül a szülői házból. Utána már az ő felelőssége, döntése lesz, hogy hitélete hogyan alakul. Erre hívta fel a konfirmandusok és családjaik figyelmét Jakab Bálint tiszteletes Úr egy hasonlattal. Reggel egy cseresznyefa-ágat tépett le a kertből. Jól látszottak rajta a még zöld, fejlődésben lévő gyümölcsszemek. Azzal, hogy ő ezt a kis ágat leszakította, megakadályozta a cseresznye érését. Csodálatos a párhuzam a gyümölcs és a konfirmáció utáni hitélet között. Ha a konfirmandusok idővel úgy érzik, kötelességüket teljesítették és nem valódi a hitük, akkor elhagyják Isten közösségét, és saját magukat „vágják” le a lelki közösségről. Épp ezért fontos a gyülekezetben való aktív részvétel, a templomba járás, a református ünnepek megélése, mert csak „azok a gyümölcsök nőnek nagyra és széppé, és örvendeztetik meg az szüretelőket, amelyek rajta maradnak az ágon”.
Hiszem és tudom, bízom benne, hogy gyermekem is megértette, hogy a konfirmáció nem valaminek a lezárása, hanem egy új kezdet.
Tinicsné Berta Brigitta
A mögöttünk hagyott, világjárvánnyal terhelt hónapokban szülőként hálás szívvel követhettük nyomon gyermekeink konfirmálásra való felkészülését. A számtalan iskolai és egyéb feladat, nehézségek mellett szorgalommal tanulták a kátét, énekeket, egyháztörténelmet. Jó volt látni, megérezni, hogy jó szívvel jártak a felkészítő alkalmakra, ahol az igaz értékekkel teli, életre szóló ismeretet hétről-hétre elsajátíthatták, és lelki közösséggé formálódhattak.
A hosszú pandémiás időszakban nem nyílt lehetőség együtt lenni, kötetlenül beszélgetni a szülőtársakkal. Ennek ideje a konfirmációt megelőző délután érkezett el, amikor a korábbi hagyományokhoz híven összegyűlhettünk a templom ünnepi előkészítésére.
Miként valamennyi ünnepre bűnbánattal készülünk, hogy azután méltóképpen ünnepeljünk Megváltó Urunkkal való közösségben, úgy járultunk pünkösd szombatján az Isten házába, alkalomhoz illően megtisztogatni és virágokkal díszíteni, az Úr dicsőségére. A közös imádsággal kezdett együttlét bensőséges, vidám hangulatban telt. A szülőtársak mellett keresztszülők, felnőtt és ifjú konfirmandus együtt buzgólkodtak a teendőkben. Az ismerkedés, beszélgetés, nevetés kíséretében megélt, kézről-kézre kapcsolódó, közös szolgálat észrevétlenül közelebb vitt a Lélek által egymáshoz és – reménység szerint mindannyiunkat - az Úrhoz.
Hálás a szívünk az ifjaink hitbeli nagykorúvá válásához kapcsolódó eseményekért, melyek révén minden méltatlanságunk ellenére erősödhettünk a Gondviselő szeretetében, abban a tudatban, hogy Ő szüntelenül erős kezében tart, vezet, és elvégzi munkáját bennünk, általunk akarata szerint, az arra rendelt időben.
Radvánszky Réka
A Lélek kezdettől fogva a világban van. A káoszba ragadt teremtettség kitörési lehetőségének reménye, hogy a Lélek mint isteni jelenvalóság itt van a világban.
Mi történik az első pünkösdön? A Szentlélek árad, hullámzik és bevon életeket egy addig nem tapasztalt Isten-közösségbe. Ez a közösség az egyház. Akkor még nem tudják ezt, mert a Lélek nem struktúrákban kínálja a megújulást, hanem a személyes érintettségben teremti meg annak vágyát, hogy a közösség nélkülözhetetlenné legyen az ember számára. Az ilyen közösség teremt Lélek szerinti struktúrákat, avagy a lélek épít falakat, de a falak nem építenek lelkeket. Ahol a Lélek mint formáló, mindent betöltő és mindent eldöntő erő megszűnik jelen lenni, mert elfogy egy közösség fizikai valóságában vagy azért, mert a közösség ellenáll az érintettségnek, ott számolni kell a struktúra erőtlenségével. Széthull nemcsak a társadalom, hanem széthullnak annak bázisai. Ezt látjuk ma a nyugati kultúrkörben.
A pünkösdöt nem sikerült még befognia a fogyasztói kultúrának. Úgy látszik, a Szentlelket nehezebb bedarálni.
Pünkösd egy új kezdet lehetősége, a mindenkori újrakezdés reménysége immár nem a struktúra nélküliségben, hanem olykor annak ellenére vagy éppen azt megújítva a Szentlélek láthatatlan és mégis tapasztalható jelenlétében.
Jakab Bálint lelkipásztor
2021. május 1-én szombaton 10 órától ifjúsági alkalmat tartunk a parókia udvarán bográcsozással, vidám együttléttel. Nem csak ifiseket, hanem minden fiatalt szívesen látunk.
Az ifjúsági táborba 7-13. osztályos, már konfirmált fiatalokat várnak. Ennek időpontja: 2021. július 26 - 31.
A tavasz jött az idén is. A tavasz mindig itt találja az ősz és tél maradékát, a lehullott levelet, a vaduló borostyánt, a metszett ágakat, a megszáradt növények szárait. Ideje van mindennek az ég alatt - mondja a Prédikátor könyve, ideje a tavaszban a takarításnak is.
Nem sok jóval kecsegtetett a vasárnapi hirdetés és a hételeji világhálós meghívás a kicsit bolondos, amolyan áprilisi időben. Hét elején még bírni lehetett a télikabátot a mérgesen harapó szélben, hópelyhek cikáztak olykor a levegőben, aztán a hideg eső próbált riogatni. Szombatra mégis elsimult minden. Munkára alkalmas lett az idő. Jöttek is, közel húszan, presbiterek, gyülekezeti tagok, még idegen is került közénk már ha a pap gyerekének barátját annak tekintjük. Régi, összeszokott csapat volt a többség, akik évek óta visszatérnek a szombathelyi református templomkert és külső környékének takarítására.
Aki részt vesz egy ilyen munkában, nemcsak segít, nemcsak tesz valami hasznosat a környezetért, hanem felelősséget vállal egy közösségben a közösség értékeiért. Néhány éve olyan gyönyörűen fogalmazta meg valaki: ha szép a templom és környéke, az nekünk szép!
Az válik otthonunkká, amit belakunk és kezünkkel formálunk.
Köszönjük a résztvevőknek a segítséget, a kétkezi munka fáradtságát, a bográcsban főzőknek az ízletes ételt, a mesélőknek jókedvű történeteiket és mindenkinek a ragaszkodást, amivel tanújelét adták, hogy jó dolog Szombathelyen reformátusnak lenni.
fotó: Szendi Péter / Vaol.hu
-szo-
Klikkelj a képre!
Klikkelj a képre!