Címlap Előadások, publikációk Jakab Bálint Mihály • Sorsok és könyvek (2)

 

Nemrég egy idős asszony kis csomagot nyomott a kezembe. Sietett, unokája várta az autóval, de még hozzátette, hogy majd nézzem meg. Talán két-három nap elteltével vettem elő a számítógép mellől ahová letettem, és bontogatni kezdtem. Régi időket idézve, újságpapírba csomagolva két kis könyv volt benne, egy régi református énekeskönyv, kiadta „Debrecen szab. kir. város nyomdája”és egy imádságoskönyv. Lapozgatom a könyveket, könyvészetileg nem sokat jelentenek, de bejegyzéseket találok az imakönyvben: igehelyeket, egy lelkész nevét, de legérdekesebb a legelső három sor: „Édesapámtól kaptam 1951-ben… esküvőnk emlékére”. Imbolygó betűkből áll az írás, látszik, hogy sokkal későbbi a bejegyzés. A címlapot a keménytáblás borítóhoz celluxozták, kíváncsiságból befújok a kettő közötti résbe, és döbbenten látom, hogy egy 1959-es kiadású Muraközy féle A Sionnak hegyén című, több kiadást megért imádságoskönyvet tartok a kezemben. Hogy kaphatta akkor a néni esküvőjére ’51-ben az édesapjától? Túl nagy esemény mind a kettő, az esküvő is, no meg az ajándék is, mint a beírás igazolja, hogy hamisság legyen mögötte. Mégis, mi az igazság?

Megnézem újra az írást, öregedő kéz betűvezetésére vall, az enyhe hajlatok meg az egyenesek apró cikkcakkjai árulkodnak. Nincs hazugság a látszat ellenére sem, csak a szeretet relatívvá tette az időt. Mert kétségtelen, hogy ő kapott imádságos könyvet az édesapjától. És az is kétségtelen, hogy ajándékot is kapott az esküvőjére. A család, ahol felnőtt, naponta bibliát olvasó, imádkozó család volt. A korán elhunyt édesanya helyébe egy diakonissza lépett társként az édesapa mellé épp ezidőtájt, amikor feloszlatták a diakonisszák rendjét. Egyfajta szigorú kálvinizmus volt jelen a családban és határozta meg a gyermekek jövendőjét. Egész biztosan hiteles, hogy az édesapa adta azt a könyvet, és az is, hogy életre szóló ajándékot adott az esküvőkor az ország másik részébe induló lányának. Ez maradt meg hatvan év után is. Életen át kísérő emlék. Egy Tiszán-inneni faluból imádsággal engedtek el 1951-ben egy lányt a házasságba. Biztosan volt mellé sok ajándék, „staférung”, ahogy a régi világban mondták, edények, ágyneműk, az élet megalapozásához szükséges sokféle kellék, amiket elnyűtt azóta az idő, elűzött a divat, megette a moly, megemésztette a rozsda. De ez a kicsi fekete imakönyv az időn átnyúló szeretetről beszél. Egy olyan örökségről, amiben az évek nem számítanak.

Az ember a múltját élményei szerint tagolja. És ebben az idő nem tényező. Ebben az események, a magasság vagy mélység, ami számít. A langyosság kihull az emlékezetből. Amint eseménytelenség sem hagy nyomot maga után. Nem hiába szolgáltattak a háborús élmények életre szóló mesélni valót, hadszíntereket, világégést megjárt embereknek. Az a három-négy év annyi anyagot sűrített, amit a megszokott világ húszszor annyi ideje sem ellensúlyozhatott sokszor. Az élményeket nem az idő, sem annak múlása teszi naggyá, hanem az, hogy megtörtént. Pál apostolnak a „damaszkuszi út” nem attól volt „fordulat”, hogy hány évesen és milyen körülmények között történt ott, ami történt, hanem, hogy megtörtént. És ez egész életében alaphivatkozási pont lett.

Az ember életében az időiség csak sokadik tényező, de a történés (születés, házasság, halál, öröm, tragédia), mint sorsesemény, örökre meghatározó. Heidegger azt mondja, hogy „a hagyományozás és az ismétlés jövőben gyökerező fenoménjeiből világossá vált, hogy miért a voltságban van a súlypontja a tulajdonképpeni történelem történésének”.

 

Lehet, hogy az emlékezet a számokban tévedett, de a lényegben nem, mert abban a kicsi fekete táblás imádságoskönyvben újra megtalálta az édesapai szeretetet. Talán fél évszázaddal később egy reszkető kéz felemelte a golyóstollat a konyhaasztal fölött és újra élte azt a történést, – Isten időt és teret átívelő szeretetét -, ami összeköti azzal a valakivel, aki rég elment a minden élők útján. Ez a szeretet küldte ezt a lányt a városba költözés után megkeresni a református gyülekezetet. Ez a szeretet őrködik a tyúkanyó gondosságával az azóta gyarapodó család fölött immár a negyedik nemzedékben.

 

Ami Istentől való, az megmarad, ahogy egyik kortárs költő írja: ami időtlen, az mindig időszerű.

Ajánló

Ma 2018. február 21., szerda, Eleonóra és Zelmira napja van. Holnap Gerzson napja lesz.
Ki olvas minket
Jelenleg 73 vendég olvas minket