Jakab Bálint tiszteletes kezdeményezésére 2012. március 28-án megalakult gyülekezetünk értelmiségi köre. A Református Értelmiségi Kör nagy prédikátorunk, Szenczi Molnár Albert nevét vette fel. A tiszteletes meghívásának örömmel tettünk eleget, mert többen gondoljuk úgy a gyülekezetben, hogy szükség van ilyen bemutatkozásra, összejövetelre, melyet szeretnénk kiterjeszteni, azaz a templom és a gyülekezet falain kívül is népszerűsíteni.

 

Terveink között szerepel színvonalas előadások szervezése, neves előadók - Köntös László, Szabó András - meghívásával. Az első előadást április 29-ére tervezzük.

Az előadásokat természetesen bárki meghallgathatja, ezért szeretnénk, ha előadásainkra minél többen eljönnének. Ez a rendezvénysorozat is épülésünkre, hitünk megerősítésére szolgál.

 

Sipőczné Miglierini Guiditta