Viszontlátogatásnak is lehetne gondolni a Temesvár-Újezredév gyülekezetének szeptember 9-i szombathelyi ittlétét, de az igazság az, hogy a kirándulás „véletlen egybeesés” volt a mi Bánátba történő nyári kirándulásunkat követően. Ugyanis ők tőlünk függetlenül tervezték útjukat Magyarországnak erre a vidékére és Burgenland néhány településére. Nos, ez a véletlen, ami érdekessé teszi azt, hogy két közösség egymás irányába tervezi közösségi programjait. Mi, reformátusok valljuk, hogy véletlenek nincsenek. Istennek titkos és egymás felé vezető akarata az a megduplázott találkozás, amelynek részesei lehettünk Temesváron és Szombathelyen.
Augusztus 16-19. között egy hónapokkal előtte leszervezett kirándulás keretében mi lehettünk a temesváriak vendégei és a lelkipásztor révén vendég igehirdetője, de inkább a testvéri közösségnek megélői, akik Isten ama csodájának részesei lehettek, amelyet éppen a szétszakadozottságból adódóan ad nekünk, magyar reformátusoknak. Évek óta élünk ezzel az ajándékkal és ebből az ajándékból. Isten nemcsak szétszórta magyar református népét, hanem össze is gyűjti, mi több jellé teszi krisztusi értelemben keresni az elveszettet. Nos, az elveszett nem mindig az egy, hanem az egyetemesről leszakadtak közössége, amelynek igénye a teljesség.
Ezért volt öröm a találkozás.
Gazda István Temesvár-gyárvárosi lelkész – aki évfolyamtársa volt a szombathelyinek a legkeményebb Ceausescu-diktatúrában – prédikált a Márk evangéliuma 8. rész 22-25. versei alapján. Egy mondatba így lehetne összesűríteni az üzenetet: látni Krisztus kegyelméből fokozatosan lehet megtanulni.
Az istentiszteletet követően Lugosy Piroska pótpresbiter, avatott városvezető másfél órában próbálta bemutatni a vendégeknek a kétezer éves Savaria/Szombathely történetét. A visszaérkező vendégeket étel és ital várta a gyülekezeti nagyteremben. Láthatóvá vált a magyar vendégszeretet három bográcsban, jó szóban és közös imádságban. Részben már hetekkel előtte vállalt kedvességek voltak ezek: Tóth Sándor, Sági József, Nagy András és Szakál Béla, illetve számos nevét elhallgató testvér szeretete. A nevezettek a bográcsok gazdái voltak, a névtelenek a sütemények, kávé, terítés, italok jótevői. És a hangulaté, amely naplementéig tartott annak ellenére, hogy a vendégek a hosszú útra tekintettel időközben eltávoztak.
Köszönet illessen minden a gyülekezet arcát vendégszeretetben megmutatni akaró embert, minden segítőt, résztvevőt és nem kevésbé az ifjúsági zenekarunkat, aki könnyekre tudott fakasztani nagyon sok embert zenei szolgálatával az istentisztelet alatt.
Több mint 230-an voltak jelen az istentiszteleten. A magyar nyelvet nem ismerő temesváriak jöttek oda istentisztelet után megköszönni a lelkipásztornak az élményt. Azt, ami a nyelvi lehetetlenség ellenére is átütött: a megfogható Krisztus-szeretetet. Volt, aki először volt életében református templomban, mint mondta – románul -, nem utoljára.
Az alkalom nyilvánvalóvá tette ismét, mennyi szeretet, szolgálatkészség van a szombathelyi református gyülekezetben. Én, lelkipásztorként büszke voltam „a nyájra”, az életes, evangéliumi, vendégszerető és jövőt álmodó gyülekezeti közösségért.
Isten áldjon meg mindenkit egy reménybeli gyülekezeti kapcsolat kialakítása eshetőségében, ahol nemcsak közösségi, hanem személyes, baráti, családi kapcsolatok is kialakulhatnak.
Jakab Bálint lelkipásztor