Későn érkezett ez a nyár. Berobbant valami sivatagi forróság június elején, aztán visszatért az ilyenkor szokatlan csapadékos idő. Aztán újra lopódzik közénk a napfény derűje, a nyári meleg.

Valaha ez a munka dandárját jelentette református népünknek, ilyenkor végezték az utolsó kapálásokat, amelyben beért a kukorica, termést hozott a zöldségeskert és sarló vagy kasza alá hajlott a mező füve és a kalász. Ilyenkor kerültek üvegekbe, cserépedényekbe befőttek, kompótok, a téli savanyúságok, a lekvárok ezer íze. S közben készült betakarítani a magyar ember az élet alapját, a kenyeret adó búzát. Öröm és hála volt együtt. Öröm a munka sikerén. Hála az örökkévaló Isten előtt, aki áldásával belátható időre, legalább egy esztendőre előre láttatta reménységgel az életet.

Aratás ideje van. A kenyér betakarításának szépsége. Ez a legfontosabb, a munka és munka örömének csúcsa. Mert öröme van a munkának is. Naponként. És annak befejeztével. Hazamegyek, mint mindig ezen a nyáron is. Haza a szülőföldre, haza az élet közelébe. Oda, ahová nekünk aratnak. Nem a kasza vagy sarló suhan a búza szárain, mint tapasztaltam egykor gyermekkoromban, hanem a kombájn kése siet elszakítani a megsárgult szárat a földtől és majd a kalásztól. De visszajár az idő változásában is az öröm, ahogyan belemártja kezét az ember a búzaszemek tömkelegébe és kihullanak az újjak között az élet magvai. Vissza a többi közé, a pótkocsi halmába. Oda, ahová valók, ahonnan a magtár, majd a malom lesz a sorsuk, és végül a kemence, melyben életté lesz a munka, melyben felragyog Isten áldása.

Aratás ideje van.

Valaha nagyapám – Isten nyugosztalja békében! – mielőtt munkának látott, mindig levette kalapját, összefogta kezét, Isten segítségét és áldását kérte az előtte/előttünk álló munkára. Aztán a munka végeztével, a befejezés utolsó mozzanata után ugyancsak megállt. Egy csendes fohásszal, hálaadásra. Gyermekként, legkisebb, ötödik gyermeke unokájaként lestem mindig e mozdulatokat. Talán nem is tudta, hogy évtizedekkel később egy másik, általa soha nem álmodott világban milyen fontosak lesznek ezek a mozzanatok. A hálaadás, az Isten előtti állás pillanatai egy gyökerét vesztett társadalomban egy kései unoka életében.

Kedves Olvasó, Testvér Jézus Krisztusban! Ha látsz valamit az élet készülődéséből, a jövendő reménységéből e nyári napokban, emlékezz Isten jóságos gondviselésére. Emlékezz az előtted járók hűségére! Emlékezz Isten nemzedékről-nemzedékre való szeretetére.

Az élet él és élni akar! A magyar élet Krisztus Jézusban!

Ne siess soha annyira, hogy elmenj az Élet csodái mellett!

Jakab Bálint lelkipásztor