Címlap Gyülekezeti kirándulás Gyülekezeti kirándulás 2013 Gyülekezeti kirándulás 2013 • 4

Cholnoky Péter útinaplója

2013. augusztus 16-a, péntek (folytatás)

 

Dél körül indulunk tovább, ezúttal a várostól délre elterülő Koltóra. A nevezetes Teleki-kastély bejáratával pont szemben áll a református templom, Varga Károly lelkész Jakab Bálint tiszteletes régi jó ismerőse. 37 éve szolgál itt, ezen a román tenger által körülvett magyar szigeten. A község többsége magyar és református. 150 év alatt mindössze 5 lelkipásztora volt a gyülekezetnek; a kitűnő állapotban lévő templom 600 éves, ebből négyszáz éve református. A gyülekezet életében öt nemzedék vesz részt, mindegyik lankadatlan elkötelezettséggel. Egyik büszkeségük az a gyönyörűen hímzett címeres magyar zászló, amelyet Észak-Erdély visszacsatolása után Pestszenterzsébet ajándékozott a koltói gyülekezetnek. 1944-ben természetesen el kellett rejteni, az akkori, Farkas nevű  gondnok dugta el és hagyta örökül leszármazottaira. A rendszerváltozás után a gondnok unokája előhozta a kincset és most a templomot díszíti.

 


Az otthonos méretű kastély szép park közepén áll. A parkban látható az egyetlen olyan egész alakos szobor, amely Petőfi Sándort és Szendrey Júliát együtt ábrázolja. A szobor gyönyörű, le lehet olvasni róla a pár fiatalságát és szerelmét. A parkban látható Petőfi egyetlen arisztokrata barátjának, Teleki Sándornak szobra, itt is van eltemetve.
A kastélyt helyi idegenvezető, fiatal hölgy mutatja be. Az emelethez csatlakozik a terasz, melyről jól látható a Nagybánya fölé magasodó Rozsály, ’a bérci tető’, amelyet 1847 őszén ’már hó takara el’. A terasz egyik sarkában helyezték el Petőfi somfájának kiszáradt maradványát, a parkban virult a növény, de néhány éve elszáradt. Helyén új somfát ültettek az öreg somfa magvából. Különös érzés ugyanazt a természetet látni innen és Petőfiék szobájának ablakából, mint amit a Szeptember végén költője látott. Koltói mézesheteik alatt egyébként még további 21 költeményt alkotott. Szobájuk berendezése eredeti. A többi szoba is csupa emlék, ezek egy része arról tanúskodik, hogy Sándor Júliával való megismerkedése után is foglalkozott más nőkkel, többek közt egy itteni gyönyörű cigánylánnyal, sőt megkérte Prielle Kornéliának, kora legnagyobb színésznőjének kezét is.
A barátságos kastély parkjában elhelyezkedő neogót melléképület jelenleg a község magyar iskolája, most természetesen a nyári szünet miatt néptelen, de megtudtuk, hogy tizenöt éve több mint 50 (!) tagú néptánccsoportot tart fenn. Nagy szerepük van a hagyományok továbbadásában az újabb és újabb nemzedékeknek.
Koltóról Nagybányára kellett visszatérnünk, innen megállás nélkül folytattuk utazásunkat Máramarossziget felé. Előbb a festői környezetben fekvő Felsőbánya következett, tipikus elhagyott bányaváros, majd kígyózó országutunk a Gutin hegység déli meredélyén hatolt egyre magasabbra, a kiszáradt alföldi tájakkal erős kontrasztot jelentetett az erdők üde zöldje. Hosszas emelkedő után értünk fel a  987 m magas hágóra; itt minden jármű megáll egy szusszanásra, mi is. A hegy a nyeregtől mindkét oldalon tovább emelkedik, balra a Rozsály csúcsa (1307 m), jobbra pedig a Kakastaréj emelkedőjén megközelíthető Gutin-csúcs (1447 m),. Hol van ezektől az itt kicsinek számítható hegyektől a mi legmagasabb pontunk, az 1011 m-es Kékes? Utána lefelé halad az út éles hajtűkanyarokkal, hamarosan megjelennek az apró falvak. Farkasrévnél elérjük az Iza nevű folyócska völgyét (nem hittem volna korábban, hogy a keresztrejtvényekben sűrűn előforduló máramarosi folyót valaha is meglátom), mely Máramarosszigetnél ömlik a Tiszába. Sokáig haladunk az alacsony épületek, majd a jobb napokat látott polgárházak közt a város központja felé, míg meg nem érkezünk az imponáló méretű református templom elé. 
Itt Pál Róbert rajz- és történelemtanár, a református gyülekezet oszlopos tagja és presbitere vár minket. A templomban elmondja a város és a templom hányatott történetét. Az 1910-es népszámláláskor úgy volt magyar többsége a városnak, hogy az 55%-ot kitevő izraelita lakosság magyarnak vallotta magát. Itt született Elie (Eliezer) Wiesel 1928-ban, aki később amerikai zsidó író lett, Béke Nobel-díját 1986-ban kapta meg. A második bécsi döntés után a magyar csapatok itt kezdték meg bevonulásukat, hiszen a Tisza túlpartján lévő Kárpátalja akkor már magyar terület volt. Óriási volt a lelkesedés! A magyarság ma törpe kisebbséget tesz ki a városban. Még IV. (Kun) László hívta be ide a moldvai Drág családot, a tatárok elleni védelem megerősítésére. Drágfi néven a magyar főnemesség részévé váltak. A református templom helyén már az Árpádkorban is állt egy Szent Imre tiszteletének szentelt templom. Ez az épület rengeteg kalandos átalakuláson ment keresztül, többször leégett, földrengés rongálta meg, legutóbbi alakját a XIX. század elején nyerte el, miután egy korábbi tűzvész után frissen újjáépített templomot szinte azonnal földrengés döntötte roma. Az eklektikus, jórészt klasszicista épület valójában bizarr. A templom mögötti téren Lenkey tábornok szobra áll. Idegenvezetőnk végigsétál velünk a város főutcáján és főterén, előbb egy Borromei Károlynak szentelt katolikus templom mellett haladunk el, bekukkantva a szokott barokk pompát látom, a tér közepén viszonylag új ortodox templom, az ukrán templom, még a magyar időkben épült, magyar festő képei díszítették eredetileg, ezeket az idők folyamán lemosták a falról. Nem messze innen Hollósy Simonnak, a nagybányai művésztelep alapítójának szülőháza, rajta emléktábla, később a most Ukrajnához tartozó, de közeli Técsőn élt. A város a Tisza partján fekszik, de idegenvezetőnk szerint szinte egész életében még nézni sem volt szabad a Tisza felé, hiszen túlsó partján a baráti, de erősen elzárt nagyhatalom, a Szovjetunó kezdődött. Meséli, hogy még a hetvenes években egyszer Tokajban járt, csodálkozással és irigykedéssel nézte, hogy a Tiszában vígan fürödnek. Ez Máramarosszigeten elképzelhetetlen lett volna. A városból távoztunkban buszunk a Tisza-híd felé vette útját, így láthattuk a határhidat. Környéke lepusztult, szinte elhagyott vasútállomás, az egykor élénk forgalmú kereskedőváros jelképe.
Már későre jár, így le kell mondanunk tervezett kiruccanásunkról az Iza és a Visó völgyébe, így a kis román fatemplomok kimaradnak a programból. Más úton térünk vissza Szatmárba: a Tisza völgyét követjük nyugati irányban. Először a magyarlakta Hosszúmezőn állunk meg, kis sétával érünk a korai Árpádkorból származó református templomhoz, zárva van, de kívülről is gyönyörű a kis gótikus beütésű románkori templom; apszisa fél nyolcszög, jó állapotban van, hangulatos, füves, pados, gyümölcsfás kert veszi körül.
Következő megállóhelyünk Szaplonca, színromán község, mely vidám temetőjéről nevezetes; az egyik itteni kőfaragó pár évtizede hagyományt teremtett tréfás feliratú sírköveivel, azóta már csak ilyenek alá temetkeznek a szaploncaiak. Péntek este van, a temetőhöz vezető utcában búcsúra emlékeztető vásár, cserge, szentkép, és sok minden más kínálja magát az erősen látogatott forgatagban. Maga a temető eléggé hátborzongató: a sírfeliratok sajnos román nyelvűek, a humor megértéséhez jól kellene bírni a nyelvet. A zsákfaluban alig tud buszunk megfordulni, a falu felső végéig kellett elmenni ahhoz, hogy vissza tudjunk fordulni.
Ismét a Tisza vonalát követjük, Kistécső után (ez a község a romániai oldalon van, míg a nagy Técső a Tisza túlpartján, Ukrajnában) egy pillantásnyira meg is látjuk a legmagyarabb folyót és hamarosan hátat fordítunk neki. Gyönyörű naplementében van részünk, miközben átkelünk a Gutinnál jóval alacsonyabb Avas hegységen, a Huta-hágó itt mindössze 587 m magas. Még jó darab út van hátra Szatmárig, alaposan besötétedik, az utazást népdalokkal és nótákkal édesítjük meg. Jól megy az éneklés, de kiderül, hogy jó volna a második és további versszakokat is feleleveníteni vagy éppenséggel megtanulni. Majdnem este 10 óra van, amikor megérkezünk szálláshelyünkre. Finom vacsora vár: jókora sült karaj, burgonyapüré, káposztasaláta és persze bőséges ásványvíz. A vállalkozó kedvűek még a városközpontba is ellátogatnak, némelyek 2 óra után kerülnek ágyba. Meghökkentő az élénk esti élet a város főterén, felkúsztak ide a mediterrán szokások. A meleg este is megvan hozzá.

 

Fotó: Kormos Zsolt

Ajánló

Ma 2018. február 21., szerda, Eleonóra és Zelmira napja van. Holnap Gerzson napja lesz.
Ki olvas minket
Jelenleg 69 vendég olvas minket