E városban, ahol mindig harangoznak,
mert ugye itt naponta nász van,
mert ugye itt naponta gyász van,
elmennék én is harangozónak...
mert ugye itt naponta nász van,
mert ugye itt naponta gyász van,
elmennék én is harangozónak...
És húznám-nyúznám a kolompot-harangot,
a kicsi a nagyobbra ráfelelne,
s új felelet jönne a feleletre,
biztatnám mind messze szólóbbra a hangot,
hogy hirdesse, íme, lám, meghalunk,
így a sors, így rendeltetett,
de a sorsra a lét is ráberzenkedett:
mert születünk is, és íme, megvagyunk.
Magyari Lajos