Címlap Visszatalálás a gyülekezetbe

A Magyarországi Református Egyházban az idén presbiteri tisztújítások lesznek. A külső feltételek mellett nagyon fontos a belső elköteleződés, a hit, hitelesség és odaszánás. A református presbiter Krisztus nagykövete is ebben a világban, a munkahelyén, a családjában, baráti kapcsolataiban. A gyülekezetben pedig biztos háttérembernek számít a szolgálatban. Az itt közölt beszélgetés, amely rövidített formában megjelent a Dunántúli Református Lap 2017. évi 2. számában, egy presbiteri vallomás a presbiterválasztások elé címet is viselhetné. De meghagytuk az eredetit.

 

Berzsenyi Zsolt szombathelyi presbiterrel beszélgetünk. Első kérdésem az lenne, hogyan jutott el presbiteri tisztségig, nem a fejlődési utat kérdezném elsősorban, hanem az örökséget az egyik ágon, a Berzsenyiekén, mert a név ismerős a magyar irodalomból?

Hát úgy, hogy a presbiterek is voltak a családban. Persze nem akarom elütni a választ ilyen egyszerűen, de erről majd egy picit később. A presbiterség igazából az Úristenhez való visszatalálásom után jött, egyre több feladatot vállaltam az egyházban, gondolom ezzel felhívtam magamra a figyelmet és aztán emberek által ugyan, de hiszem, hogy az Úristen kiválasztása által lettem presbiter. Visszatérve a családra, erről sokat tudnék mesélni de, megpróbálom röviden megfogalmazni. A Berzsenyi örökség anyai ágról jön, egy megélt vallásos családi örökség, ahol az anyai nagyapám evangélikus egyházmegyei felügyelő volt 20 éven keresztül. Ő nagyon nagy hatással volt rám. Ezt csak később ismertem fel. Az ő felesége, anyai nagymamám felsőőri születésű református volt és a hagyomány alapján a leánygyermekeket így édesanyámat is reformátusnak keresztelték és nevelték. Érdekes, hogy ez a nagymamám is édesanyja révén lett református, aki eredetileg Debrecenből származott. Ő hozta ősei református hagyományát. Betegsége miatt került erre a vidékre és ment hozzá egy helyi evangélikus Wallner nevű férfihez, aki az én dédnagyapám. Tehát az anyai vonal a debreceni református örökség ilyen érdekes módon jött és maradt Vas megyében. Így maradt ez Trianon után is, mert Wallner dédapám olyan magyar érzelmű volt, hogy nem bírta elviselni az osztrák uralmat. Sajnos akkor már dédnagymamám nem élt, csak a gyerekek jöttek át az édesapjukkal.

Határvidéken vagyunk és a határvidéken az identitás nagyon sokszor nem a nevekhez kötődik, hanem valamiképpen a hitvallásossághoz, illetve talán egy kicsit ahhoz a családi örökséghez, amit az ember kap belülről.

Ez így igaz, csak megerősíteni tudom. Habár később a határvidék másképpen volt jelen a család életében. Trianon után a családi élet nagyapám származási helyére, a Kemenesaljára tevődött át. Itt jelent meg édesapám családja, akik egy nem megélt vallásos inkább egy hagyományos közép és dél-alföldi hagyományból jöttek. Mivel ők is reformátusok voltak, nem volt kérdés, hogy engem minek keresztelnek.

Viszont azt is tudom, hogy felnőttként konfirmált, vagyis a hitre jutása, illetve a tudatos egyházhoz tartozása már érett döntés volt. Mik voltak az impulzusok, amik érték?

Hát ezt nagyon egyszerűen meg lehet magyarázni. A Szentlélek munkálkodott és célba ért. Nem tudok konkrét dolgot vagy bármi olyan eseményt, ami egyben cezúra lett volna. 40 éves korban konfirmáltam és előtte néhány évvel kezdődött a folyamat, ami idevezetett. Mozaikszerű emlékképeim vannak, hogy egyszer csak benn ülök a templomban. Aztán a templom egyre inkább hiányzik, tehát oda kell menjek. Aztán megszólítom a tiszteletes urat, ma nyugalmazott esperes urat, hogy szeretnék konfirmálni. Ő még hála Istennek közöttünk szolgál, szelíden invitált és vezetett egy másik világba. Így történt a Szentlélek munkálkodása. Lépésről lépésre vitt közelebb Isten önmagához.

Nem tudom belemagyarázás-e ha azt mondom, hogy azért az Istennek ajándéka volt az életében, hogy egy olyan házastársat talált, aki örökségével is valahol ezt a vonalat hordozta?

Igen, ennek is természetesen nagy szerepe volt. Ez az erdélyi vonal. Máris ott vagyunk, hogy az egész Kárpát-medence megjelent valahogyan az életemben. Visszatekintve az életemre, azok eseményeire, látom, hogy az Úristen milyen külső segítségek által próbált az igazi úton megtartani. Közéjük tartozik természetesen a feleségem, anyai nagyapám, s tulajdonképpen minden ősöm, szüleim is, hiszen ha tudták, ha nem, a Tízparancsolat szelleme vezérelte a család életét és formálta az enyémet is. Kinél az első négy, kinél a második hat parancsolat kapott nagyobb hangsúlyt. Szégyellni kellene magam, hogy a jeleket akkor nem vettem észre? Nem hiszem. Mindennek megvolt a maga ideje. Felesleges ezen már rágódni. Ezért is tartom fontosnak a türelmet. Így aztán nem csoda, hogy nem szeretem azt a fajta türelmetlen hozzáállást, amikor valaki visszatalál a templom környékére, akkor így fogadjuk: Na, jó hogy téged is itt látunk, hol voltál eddig? Szerencsére ezzel a fajta hozzáállással én nem találkoztam, így tehát az Úristen ezt is elintézte, hogy ne kapjak olyan impulzusokat, ami esetleg eltántoríthatott volna.

Annak kellene örülni, ahogy Jézus is mondja, hogy elveszett, de megtaláltatott. Ennek az öröméről tudna valamit mondani, hogy milyen volt, amikor a konfirmációt követően a szombathelyi református gyülekezetben otthonra talált?

A visszatalálás nem csak egy belső lelki folyamat volt, hanem ez egy közösségben történt. Ha valami nekem tetszik, ha valamiben jól érzem magam, akkor oda szeretnék tartozni. Nem csak élvezni azt a jót, amiben benne van az ember, hanem egyfajta jót tenni. Elég hamar jött a felkérés a presbiterségre és ez a fajta szolgálatot nekem valónak éreztem. Én is jól érzem magam Isten közelségében és jó ezzel a közösséggel tenni valamit. Egy idő után aztán már jött a felelősség érzés is. Amikor az ember már egy időt eltölt ilyen jellegű szolgálattal, feladatokkal, akkor egyre jobban látja, hogy hol, milyen fajta szükség van.

Egy nemzetközi cégnél dél-kelet-európai regionális vezető. Hogyan néz ki egy nemzetközi cég perspektívájából a református egyház és benne a szombathelyi református gyülekezet?

Nem biztos, hogy pontosan a kérdésre felelek. Egy ilyen cégnél dolgozni állandó belső feszültségforrás. Ezt egyébként felvetettem az egyházkerület által szervezett mérnök-találkozón is. Úgy látom sokan nem érzékelték még, mennyit változtak a szakmák, a munkakörök. Az egyházi szemlélet, a probléma keresés, a megoldások is inkább a hagyományos munkakörökben dolgozóknak nyújtanak lehetséges megoldásokat, megközelítési módokat. Vannak szomorú dolgok az ilyen jellegű cégeknél, amikor például a hivatalos kommunikáció Bank Holiday-nek nevezi Pünkösdhétfőt. Christmas, illetve Xmas party-ra vagyunk hivatalosak az év végén. Lehetőségem volt magyarra fordítani a karácsonyi üdvözlőlapokat. Ide sikerül becsempésznem az Áldott Karácsonyt a Kellemes Ünnepeket helyett. Nem nagy dolog, de hiszem, hogy néhány embernek egyfajta jelzés volt.

Van-e egyfajta szemléletbeli különbség a döntési mechanizmusokban egy nemzetközi cég és az egyház különböző szintű szervezeteiben?

Teljesen más természetesen. Bárhonnan is jöjjön egy kezdeményezés, annak végrehajtása a feladat. Az egyházban ez másképpen van. Van lehetőség akár tetszik ez, akár nem, megakasztani a folyamatokat. Voltak rá példák a múltban is, hogy elakadtak a bizonyos ügyek, amik természetesen fájtak nekem is és gondolom sok embernek. Itt azonban türelemre intenék, mert honnan tudjuk, hogy az a lehetőség ami adódott, amit elszalasztottunk a jövőben nem tér vissza egy más, esetleg sokkal kedvezőbb formában.

A Bibliának van egy időszemlélete, a kronosz és a kairosz. Van a kegyelmi idő és azért tudjuk visszafelé is, hogy talán két olyan pont is volt az úgynevezett rendszerváltás utáni időben, amikor lehetett volna élni bizonyos dolgokkal, de bátortalan volt az egyház. Tehát minden feltétel megvolt, de hiányzott a prófétai bátorság és bölcsesség. Vagy egyfajta restaurációt szerettek volna vagy pedig azt, hogy ne csináljunk semmit, mert akkor nem tévedünk és nem lesz belőle baj.

Igazat adok tiszteletes úrnak. A mi gyülekezetünket érintő kegyelmi időkben nem biztos, hogy úgy éltünk a lehetőségeinkkel, ahogyan lehetett volna. Nem szoktam sokáig rágódni az elmúlt dolgokon. Inkább nézek, előre mit tudunk még tenni. Nagyon jó kezdeményezéseket látok a gyülekezetben. Tetszik és támogatom, hogy próbálunk nyitni a társadalom felé és nem egy templomába behúzódott kis közösségnek láttatjuk magunkat, akik önmagukban érzik csak jól magukat. Szeretnénk megosztani másokkal is az Istennel megélt örömközösségünket. Szívesen támogatom azokat a kezdeményezéseket, amit kell ebbe az irányba mutatnak.

Itt azért szeretném elmondani, hogy az olvasók is tudják, hogy azok közül való, akinek az életén is látszik az, hogy ha az Isten áldása ott van, akkor anyagilag is támogatja a gyülekezetet. Miért érezte fontosnak, hogy akár hat számjegyű összeget is áldozzon erre?

Az én képességeim nem alkalmasak arra, hogy egy koncertet vagy egy komolyabb rendezvényt szervezzek. Úgy segítek, ahogyan tudok. Ha az Úristen valamit adott, akkor abból az ember továbbad, pontosabban visszaad. Itt nem az összeg a lényeges. Szombathely népessége most is állandó mozgásban van. Sokan jönnek, mennek. Ha ezzel a városi nyitással sikerül a felszívódni készülő reformátusokat ráébreszteni arra, hogy itt egy élő gyülekezet van, akkor úgy gondolom megérte az áldozat.

Beszéltünk az ősökről, de nem beszéltünk a mostani családodról?!

Ahogyan viszonylag későn találtam meg az utat az Úristenhez, viszonylag későn is nősültem. Feleségemről, aki fogorvos már volt szó. Két gyermekkel ajándékozott meg az Úristen bennünket, egy lánnyal és egy fiúval. A nagyobbik már konfirmált, középiskolás. A fiunk még általános iskolás. Közhely, ugyan de tényleg úgy érezzük, hogy fiatalítanak minket.

Kisfia, aki külsőleg is hasonlít önhöz, mint a kiskutya a nagykutya nyomában, úgy segédkezett a legutóbbi szolgálatánál.

Jó érzés ez, de még ennél is fontosabb a példaadás. Az én életemben is fontosak voltak az életpéldák és hatottak is. Hiszem, hogy a gyermekeim életében is így lesz. Bármilyen vargabetűket is hozzon a jövő életükben, tudni és érezni fogják, hol találják meg az igazi lelki örömüket. Ebben nagyon erősen hiszek.

Mi az, ami az utóbbi évek alatt a gyülekezetben a legnagyobb örömet okozták önnek?

Két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik, amikor bizonyos álmok megvalósultak. A templomépítés befejezésére gondolok, mégpedig a toronyra. Ez nagyon jóleső érzés volt, de érdekes módon nagyon hamar lecsengett bennem és ma már úgy nézek a templomtoronyra, mintha örökké ott állt volna. A másik az egy sokkal érdekesebb, ami hála Istennek mostanában évről évre megismétlődik. Ez a felnőttek konfirmációja. Ez különösen megérint, hiszen magam is átéltem. Mindig megindító esemény ez. Emlékek szabadulnak fel, hogy milyen jó is volt, micsoda élményt jelentett nekem az én életemben. Öröm látni, ahogyan a felnőtt testvérek először járulnak az úrasztalához. Mennyi bűntől szabadultak meg!

Beszélgetőtárs: Jakab Bálint lelkipásztor

 

 

Ajánló

Ma 2018. február 19., hétfő, Zsuzsanna napja van. Holnap Aladár és Álmos napja lesz.
Ki olvas minket
Jelenleg 29 vendég olvas minket