„A szeretet az élet.” Ez Móra Ferenc Kincskereső kisködmönjének utolsó mondata. Egy könyvé, amely százhetven-száznyolcvan oldalon keresztül a szeretet hatalmát hirdeti szépséggel, humorral, bájjal és nyelvi virtuozitással. Ám ez az utolsó mondat mégiscsak kemény dió. Mert manapság nem mond ki, s még inkább nem vet papírra ilyesmit az ember. Szerencse, hogy liberális oktatásügyi főapostolaink még nem fedezték fel ezen ominózus mondatot a majd minden iskolában kötelező olvasmányként szolgáló regényben. Mert ha felfedezték volna, már rég betiltották volna valami gyakorlati indokkal. Például, hogy a gyerekeknek fárasztó elolvasni ezt a vaskos kötetet. Vagy, hogy kortársakkal kellene kiskorban kezdeni, mit szólnának kedves tanító nénik a sorstalan és gyökértelen, de másrészt nyelvtelen nóbelesünkhöz? A tanító nénik azonban bölcs kitartással évtizedek óta ragaszkodnak a Kincskeresőhöz, mert fontosnak tartják, hogy gyerekek százai-ezrei szembesüljenek ilyen mondatokkal, mint hogy „A szeretet az élet”.

Nagyfiam egy éven keresztül kaparta olvasmánynaplós füzetébe a kincskeresős válaszait. Megadott időpontra mindig újabb és újabb feladatsort kaptak, s a tanító néni következetes szigorral ellenőrizte és pontozta a megoldásokat. Azért a végén én magam a legnehezebb kérdésnek az utolsót találtam. Valahogy így szólt: Magyarázd meg, mit jelent a regény utolsó mondata? Én úgy gondoltam, ezt valami egyszerű, de sommás közhelyekkel kell elintézni. „A szeretet a legfontosabb az életben.” „Azok nélkül, akiket szeretünk, nem lenne szép és jó az életünk.” stb. stb. Nagyfiam azonban lelkesen mocorgott székén, miközben írta az előző kérdésekre a választ, és így szólt: A Bibliában van ilyesmi. Hát persze, de vajon az kellene-e itt? Hamar egymás segítségére siettünk, s kisütötte, hogy Pál korintusiaknak írt első levelének 13. fejezetére gondol, amit szoktak a szeretet dicséretének, vagy himnuszának nevezni. Nagyfiam fejből idézett, majd azt mondta, ez lesz az ő válasza. Be is írta kissé imbolygó betűivel, és az itt-ott fellelhető helyesírási hibákkal: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólók is, szeretet pedig nincsen en bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő cimbalom” (1kor 13,1).

Én nem hiszem, hogy ezt elegendő magyarázatnak tartják, mondtam én, s csóváltam a fejem. Még másnap reggel, a leadási határidő napján is rákérdeztem: Így hagyod? Nem kellene még jobban kifejteni? Nagyfiam szokott határozottságával kijelentette: Nem. És ebben maradtunk. Volt bennem szorongás, nem titkolom. Az az egy-két pont levonás a feladatsor végén mindig nagyon bántott, mert ez volt az egyetlen olyan iskolai feladat, amit át szoktunk beszélni. Fölöttébb szívemre vettem a kincskeresős feladatot. Egyszóval szorongtam, mert úgy véltem, nem minden tanító néni szereti, ha a Bibliával példálóznak. Egyébként is, megmagyarázhat-e egy ige teljességgel egy ilyen nehezen kifejthető gondolatot?

Na, megnézték a füzetet? kérdeztem aztán. Nagyfiam vigyorgott. Nézd meg! Fellapoztam a ceruzával írt füzetet. Az utolsó feladatsor végén „10/10” állt a tanító néni piros tollával, s még egy valami: „Köszönöm!” A tanító néni elolvasta, aztán elkérte a füzetet, s magának leírta az az újszövetségi mondatot. Nagyfiamnak pedig így a feladatsor végén megköszönte.

Megszégyenültem? Meg. Örömmel és Isten-dicsőítéssel. S még most is könnybe lábad a szemem. Olyan nehezen lehet kézzelfoghatóvá tenni a Szentlélek munkáját. Pedig dolgozik. Tanító nénik életébe éppúgy becsempészi az igazság üzenetét, mint ahogy gyermekek szájából megszólaltatja Isten csodálatos Igéjét. Megkopogtatja okoskodó Krisztus-követőket, hogy hát ez a te hited? Ennyire tartod csak a Szentlélek erejét? Az első iskolai feladatnál fontosabbnak tartod a világ közhelyeit, mint az Igét?

Meghajtom magam, szégyenkezem és boldogság önti el szívemet. A Szentlélek kéri a legkevesebb dicsőséget, szerény, és szinte megfoghatatlannak látszik. Mindaddig amíg egyszerre fel nem lángol, kettős tüzes lángnyelv és emberek által ki nem gondolható, és ki nem mondható szavak, bizonyságtételek lesznek belőle. Tüze a szeretet és bölcsesség fényével világítja be életünket. A világ teremtése és az ember emberré lelkesítése óta.

Jakab-Köves Gyopárka

Kérdés: Megszégyenültél-e már te is keresztyénségedben?