Jézus arról beszél a Lukács írása szerinti szent evangélium 14. részében, hogy ha valaki követni akarja őt, áldozatot kell hozzon. De az áldozat nem nehéz, hanem a szív felelete az Isten országába szóló meghívásra. „Egy ember nagy lakomát készített” (Lk. 14, 16) – kezdi Jézus. Meghívta barátait, ismerőseit, hogy együtt örvendjenek vele. És azok különféle módon mentegetőztek, miért nem fogadják el a hívást. Amikor megtudta ezt a gazda, elküldte szolgáit, hogy hívják a szegényeket, úton lévőket, mindenkit, hogy „megteljen a ház”.

Isten azt akarja, hogy sokan legyenek részesei az ő örömének!

Az Isten által elkészített öröm: látható öröm. Az álmok megvalósulásának öröme. A szombathelyi református gyülekezet 1928-tól álmodik. Álmodott egy gyülekezetet és az első világháború utáni nemzedék áldozatából valóra vált. Akkortól létezik önálló református egyház Szombathelyen. Ugyanez a nemzedék álmodott hajlékot Istennek és a mindenkori szolgájának. És valóra váltak az álmok: 1934-re elkészült a parókia, 1938-ra a templom. És akkor, - így mesélik a régi írások – a gyülekezet „kimerült” anyagilag. Aztán jött a második világégés és az azt követő évtizedek, amikor álmodni titokban lehetett.
Hetvenöt évvel később újra álmodni kezdett a református gyülekezet, amikor tervbe vette az 1938-ban félbe maradt templomépület befejezését.
Az álmok lassan testet öltöttek. Leporolásra került a régi torony terve, a mai kor követelményeihez és a jelenlegi városképhez igazodva, de eredetiségét mégis megőrizve először papíron öltött testet. Aztán sok küzdelem folyt az anyagiak előteremtéséért. Első biztos jel özv. Ternyei Gézáné – áldott legyen emléke! – hagyatéka volt, aki Rohonci úti lakását végrendeletileg az egyházközségre hagyta azzal, hogy értékesítésre kerüljön és annak összege a torony építését szolgálja. Két éve került először a megvalósulás közelébe az álom, amikor Balog Zoltán miniszter úr 35 millió forintot ajánlott fel a torony építésének támogatására. Akkor indult be intenzíven a munka: kiviteli tervek készíttetése, újraengedélyeztetés, régészeti feltárás, kivitelező keresése több fordulón keresztül. Hónapokon át tartó egyeztetések következtek. Aztán már-már megállapodás közeli állapot az egyik céggel, amikor váratlanul meghalt az ügyvezetője negyvenes éveinek elején.

Végül sikerül megállapodni a Swietelsky Kft-vel és elindul a munka. Most, október végén már látványos az épületből, ami áll.
Szükségbe jutottunk. Ezért keressük testvéreinket és KÉRJÜK, HOGY ADAKOZZANAK EGYSZERI KÜLÖNADOMÁNNYAL a torony építésének céljára!
Számot vetettünk a lehetőségekkel és úgy gondoljuk, hogy a jószívű adakozók, gyülekezetből és azon kívülről segíteni fognak. 444 személy van a választók névjegyzékében.
Ha mindenki adakozik, a többség nagyobb összegű adományra készséges és átlagosan 300 ember fejenként 50 ezer Ft adományt ad, akkor célba érünk.
Ha valaki közületek – mondja Jézus – tornyot akar építeni… Mi építjük mindannyiunk büszkeségére, református identitásunk megerősítésére, de mindenekelőtt Isten dicsőségére.

Kérjük a Testvéreket az adakozásra, az Istennek tetsző áldozathozatalra!
Köszönjük! Minden jó szívért legyen Istenünknek hála!

A presbitérium nevében:


Jakab Bálint Mihály lelkipásztor

 

Az adakozás lehetőségei

Több részletben is lehetséges az adakozás!

Az egyházközség számlaszáma: 10990005-00000008-44310008

Eddig is sokan adakoztak. Köszönjük!

Két rövid történetet szeretnék elmesélni, hogy miként nyitja meg Isten a szíveket a láthatóvá váló templomtorony kapcsán.

Csörög a telefon. A hangból ítélve idősebb hölgy a vonal másik végén:
- Nagytiszteletű úr?
- Igen – és bemutatkozom. Ő is bemutatkozik.
- Tudja nagytiszteletű úr, nehezen mozgok már, a piacra még el-elmegyek, de többnyire itthon vagyok. Nemrég arra jártam, maguk felé, látom, hogy elkezdődött az építkezés. Én nem református, hanem evangélikus vagyok, de sokat jártam a maguk templomába, szeretnék adakozni a toronyra.
- Köszönjük, nagyon köszönjük!
- De tudja, nem szívesen engedek senkit a lakásba, maguk meg messze vannak. Találkozhatnánk valahol a Fő tér környékén?
Végül időpontot és helyszínt egyeztetünk: egy biztosítótársaság irodájánál. Megbeszélt időben ott vagyok. Az irodaház előtt senki. Bemegyek, csak az ügyintézők. Kérdem: nem járt itt egy ilyen, s ilyen nevű idősebb hölgy? Értetlenül néznek rám: miért kellene? Merthogy megbeszéltem vele egy találkozást. Még zavarodottabbak lesznek a hölgyek a pult mögött.
Nem tudom, mit gondolnak. Kimegyek, várok. Egyszer csak elegáns hölgy áll meg mellettem, egyik kezében bot, a másikban táska.
- Á, nagytiszteletű úr! Hát itt van. Na, elhoztam adományomat. Legyen Isten dicsőségére! És örülök, hogy a református templomnak is lesz tornya.
Kibontom a borítékot: 100 ezer forint volt benne.

Dél táján túlságosan is tele van a templom előtti parkoló. Sokaknak nincs hely, ilyenkor szabálytalanul várakozva őrzik autójukat legtöbbször az iskolából érkező gyerekekre várva. Egy magas szakállas fiatalember köszön át a kerítésen:
- Lelkész úr, látom, hogy épül a torony. Szép lesz. Szeretnék én is a magam módján segíteni. Névtelenül.
És átnyújt egy tízezrest.  (jbm)