Ju-HÚÚÚ!-dás (i)gazsága

Majdnem robbant a szenzáció, honi, csácsumicsá színvonal alsó felét is alulról kivénhedett sztárokkal döngető királyi televíziónk csöppet sem elfogulatlan – Húsvét előtti – beharangozása szerint, a keresztyénséget megingatandó, a National Geographic „tudományos” világszenzációval rukkolt elő: a Júdás evangéliumával, amely leleplezi az igazságot. Amit a gonosz egyház kétezer évig tagadott, tudniillik, hogy Júdás egy hős, aki egyedüliként értette meg a Mester igazságát, ezért az Ő kérésére árulta el, a megváltást beteljesítendő. (Nem is pénzért, ugyan lehet, hogy kapott érte, de az már magánügy - bár tanítványi minőségében tette! De ugyebár a pénzeszköz járulékosa lehet a célnak, így a huszonegyedik század elején már semmi kivetnivaló sincs benne!).

Aztán a szenzáció mégsem robbant, az egyház legalábbis eddig nem kezdett el inogni, a régebbről való inogása pedig nem a Júdás evangéliumától eredeztethető, hanem a hívek hitének és áldozatkézségének lagymatagságától. Ez az írat ugyanis a jelenlegi ismeretek szerint egy harmadik-negyedik századból való kopt (Egyiptomban élő keresztyén népcsoport) nyelvű másolat, amelyet feltehetően egy évszázaddal korábbi görög nyelvű iratról fordítottak le. Tehát az eredetit sem a Jézus tanítvány Júdás írta, aki felakasztotta magát, hanem – így mondják a kutatók – egy gnosztikus szekta irománya a sok száz, vagy ezer darabból fáradságos munkával összerakott alig huszonhat lapnyi terjedelmű könyv. Sorsa pedig nem különleges, a legtöbb ókori lelet szinte így kerül elő: Egyiptomban pásztoremberek találták meg, pénzt szerettek volna csinálni belőle, a kutyának se kellett a töredezett kézirat, húsz évig vándorolt ide-oda, mígnem – láss csodát!!! –, Amerikában, merthogy minden nagy dolog ott történik mostanság, szóval Amerikában megfejtették a csodát. De mi a csodát? Mitől lett ez szenzáció?

Atyámfiai és leányai, hát megmondom: a médiától. És nem attól, ami benne van. Mert semmi különleges nincs benne. Ez az írat több mint kettőszáz évvel későbbi a Jézus keresztre feszítésének eseményénél, ha volt eredetije – de egyelőre csak feltételezés, és nem tény!!!, – az is legalább száz évvel később íródott az említett és az evangéliumokban is olvasható történéseknél. Nem mellékesen, akik valamennyire is ismerik a Biblia világát, tudják, a keresztyénség első néhány évszázadában az apostolok nevei alatt jó néhány írat keringett. De a Szentlélek nem tartotta érdemesnek, hogy bekerüljenek a Szentírásba, ezek megmaradtak úgynevezett apokrif iratoknak. Ami a Júdás evangéliumában olvasható, lehet tudományos érdekesség, de az evangélium felől nézve nem más, mint szerecsenmosdatás. Olyan korban élünk, amikor, divatos szóval élve, ez a menő. Ezért lehet – előre borítékolom – rövid ideig szenzáció egy ilyen hír.

S hogy mégsem mentem el mellette, bár hitem egy nyárfalevélnyit sem rezdült meg, gondolom, egyetlen igaz istenhit se, azért van, mert egy öreg, bölcs lelkipásztor gondolatát szerettem volna megosztani. Valahogy így fogalmazott (a bibliaórákon felmerült és a jóindulatú híveket is megzavaró kérdésekre): „A hitetlenséghez is hit kell. Én csodálom, hogy a hitetlenség fenntartására mennyi erőt pazarolnak, de a hitetlenségnek is szüksége van új és új megerősítésre!”

Atyámfiai és leányai, várom a szenzációt! A keresztyénség megingását, média módra. Látom, amint a hívekben összeomlik egy világ, minden templom kiürül. A papok kenyér nélkül maradva térdig húzott palástban és talárban kilátszó meztelen lábszárral rohannak koldulni egyenesen a tévészékházak elé. És leborulnak az üvegpaloták elott, esengve döngölik mellüket egy falat kenyérért. És láss csodát, a médiaguruk kivonulnak, és kegyesen savanyúcukorkát osztogatnak minden jelenlévőnek. Cserébe pedig az üresen maradt templomokban regionális adókat rendeznek be minden kicsi faluban, ahonnan újabb és újabb szenzációkkal rukkolnak majd elő.

Azoknak pedig, akik eddig nem jártak templomba, kötelező lesz minden vasárnap délelőtt egy óra hosszára beülni az épületbe tévét nézni, a korábban templomba járók szabadon választhatnak, hogy akarnak-e ott lenni vagy nem. Hogy csalás ne történjen, az igazság ellenőrzésére a korábban ott szolgáló lelkészt kérdezik meg, aki a templombajárókat legalább ismerte. Őt pedig takarítói fizetéssel – amivel sokan jól járnak, mert magasabb lesz, mint a korábbi lelkészi jövedelmük! – megtartják a volt templom és parókia környékének rendbetartására. Amúgy is van gyakorlata benne. S hogy ne felejtse el korábbi életét, a fűnyírásért kilométerenként (a vágókés hosszától függetlenül) 30 forint térítést fog kapni. És ezzel a kanti örök béke beköltözik nemcsak a nagyvárosokba, hanem a legkisebb magyar faluba is.

Jakab Bálint Mihály