„Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt. 17,4) – mondjuk mi is Péterrel, valahányszor megpillantjuk Mátraházán a fenséges természet magaslatán ékeskedő, családias református üdülőházat. A festői látvány mellett magunkba szívhatjuk az erdő üde levegőjét és a konferenciatelep szeretetteljes légkörében elhangzó élő Igét, mint a Lélek jó illatát. Ott a hegyen lenni, távol a világ zajától, lélekben közel a Mennyei Atyához és egymáshoz, drága kincs: megnyugvás és öröm forrása.
E csodás helyen 2023. május 12-14. között került megrendezésre a Dunamelléki és a Dunántúli Egyházkerület Nőszövetségének konferenciája Ki vagyok én? Kinek lát engem az Isten? címmel.
Dr. Svébisné Juhász Márta országos elnökünk köszöntéssel nyitotta meg az alkalmat, majd Szabó Zsuzsa Dunamelléki kerületi titkár vezette fel a témaválasztást, mely a mai identitás- és értékválság idején különös fontossággal bír.
Az első esti áhítat alkalmával a "Mi történt?" (Lk 24,19), "Hol vagy?" (1Móz 3,9) igeszakaszok nyomán Papp Tiborné Mónika lelkipásztor jelenlegi helyünk megvizsgálására szólított. Ha sötétedni látjuk életünk egét, és szakadatlan zúgolódásra nyílik szánk, minden bizonnyal távol vagyunk az Élet fájától. A Sátán folyton elbizonytalanít, összekuszál, igyekszik zavarossá tenni Istennel való kapcsolatunkat. Az Úr azonban mindig ott áll mellettünk. Bármi történik velünk, körülöttünk, Jézus velünk vándorol az úton. Észrevesszük-e mélyre hajló szeretetét, mellyel szüntelen hordoz, őriz minket? Igyekszünk-e naponként csendességben találkozni a Megváltóval?
A következő, reggeli áhítaton Némethné Hesz Márta lelkésznő a "Szeretsz-e engem?" (Jn 21, 15), "Mit tettél?" (1 Móz 4,10) igék mentén a gyengéden féltő, mentő szeretettel közeledő Isten hívó szavára irányította figyelmünket. A szent Pedagógus, áldott Orvos a bűnbánat útján az alázatban való növekedésre és a bizonyságtevő életre szólít.
Karsay Eszter lelkipásztor és lelkigondozó „Ki vagyok én?” című előadásában a nő méltóságát és hivatását tárta elénk megragadó nyitottsággal és humorral, saját életének meghatározó eseményeiből merítve. Ráfókuszált mai identitás–zavaros világunkra, melyben olykor mi is keressük önazonosságunkat. Minden nő életében - lányként, társként, anyaként - lehet identitás-küzdelem. Meghatározó tényező a család, amelybe beleszülettünk, és az is, hogy hányadik gyermekként. Belesüppedünk egy csendes áldozati szerepbe a családon belül? Vagy áldozata vagyok a munkának, a rendszernek? Életünkön át hurcoljuk a sérelmeket, sebeket, vagy gyógyulni akarunk? Meg kell ismernünk önmagunkat – tanulságképpen; ezáltal változhat a látásunk, az érési folyamat bölccsé formálhat. Ha Isten szeretetéből élünk, az önbecsülés életünk részévé válik; így, amikor hibázunk vagy kudarcot élünk át, vissza tudunk térni az egészséges egyensúlyba. Sokszor kísért az irreálisan alacsony önértékelés. Szűrjük meg, amit mondanak rólunk, szemünk előtt tartva, hogy hiányaink mellett, vannak értékes adottságaink is. Tudjunk őszintén beszélni Istennek, egymásnak a fájdalmainkról, érzéseinkről, hogy enyhülésre, megnyugvásra leljünk. Ha a megélt kudarcok, kritikák, bukások ellenére, a saját erősségeink és gyengeségeink ismeretében, meg kell tanulnunk megküzdeni azokkal a feladatokkal, amelyeket vállaltunk, melyekre hívattunk ebben a világban. Mindehhez bátorságra van szükségünk. A Mindenhatóra emelve tekintetünket képesek leszünk kockázatokat vállalni, harcolni, melyek által megerősödünk, többé válunk. Az öntudat - mint a megváltottság tudata - alázatosságra nevel, hitelessé formál, a keserűség helyett hálára indít.
P Tóthné Szakács Zita nyugalmazott lelkipásztor, Dunántúli elnök a „Ki vagyok én? Kié vagyok én?” címmel tartott előadása mély evangélizációként hatott. A Heidelbergi Káté 1. kérdés – feleletével felelevenítette, milyen drága kincsünk van: „az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok”. Ez életünk alappillére. Az igazán fontos kérdés: Ki az úr az életemben? Míg a nagy identitáskereső világunkban egyre inkább az egyén jogai kerülnek előtérbe, a keresztény nő mások, a közösség javára igyekszik élni. Az úrvacsorában megtapasztalja a bűn terhe alól való feloldozást, a szabadulás örömét. Nem a világnak akar megfelelni, hanem a Bibliát naponként olvasva engedi, hogy szívét a Lélek formálja. Jézusnak a János evangéliumában olvasható „én vagyok” mondásai hitünknek fundamentuma, és tökéletes útmutatás az Ő követésére. Ha mégis levetkőzzük keresztény identitásunkat, mint egy régi ruhadarabot, sokszor szenvedünk attól, hogy a világ nem tart értékesnek. Amit sugárzunk életünkkel, az elárulja, kié vagyunk. Nem nyithatunk ajtót más szellemiségek előtt. Nem az a fontos, mit mutatunk kifelé; a belső tartalom az igazán lényeges. Amilyen lelki táplálékkal táplálkozunk, az fog bennünket formálni. Kizárólag Isten Igéjének engedhetünk helyet a szívünkben, hogy Jézus követői legyünk. Ha mi magunk dicsfényben vágyunk lenni, háttérbe szorítjuk Isten világosságát. Ha látjuk, hogy valaki rossz úton jár, felelősségünk szólni, odasegíteni a Megváltóhoz. Egyszer majd mindnyájunknak meg kell állni Isten ítélőszéke előtt, számot adni a ránk bízottakért. Mindehhez Krisztusi látásra van szükségünk, túllátni a láthatókon. Isten megváltott gyermekei, Krisztusnak örökös társai vagyunk. Ő kiválaszt, megigazít és alkalmassá tesz a szolgálatra. Az Ő munkatársai vagyunk, Őt képviseljük ebben a világban. Az Egyház közösségében Krisztus a fő, mi a tagjai vagyunk. A Nőszövetség a gyülekezet előszobája, ahol befogadhatjuk az „idegeneket”. Alázattal végezzük a ránk bízott feladatokat; nem megkötözötten, hanem mint, akik megváltattak. Az indulat, ítélkezés nem vezet jóra; tartsuk a békesség tükrét, tudva, hogy a Krisztusi békesség előre visz. Nagy szükség van az imádságból merített Krisztusi erőre, melyet nem felélni, hanem megélni kell. Ne hagyjuk magunkat lebeszélni megbízatásunk betöltéséről, Krisztusi határozottsággal álljunk ki. Küldetésünk az Igét hirdetve Istenhez vezetni embertársunkat. Akkor leszünk só, kovász, világosság, ha nem vagyunk gátja a mennyei üzenet továbbadásának. A napokénti elcsendesedésre időt szánva engedjük, hogy Isten Szent Lelke betöltse szívünket.
Az előadás utáni fórumbeszélgetés során a részt vevő nőszövetségi kiscsoportok mutatkoztak be, kis ízelítőt nyújtva magukról, aktuális helyzetükről. Majd a Nőszövetség szeretetteljes légkörében örömteli szívvel köszöntöttük P Tóthné Szakács Zitát, a Mindenható gazdag áldását kívánva születésnapja alkalmából.
Mayerné Pátkai Tünde lelkipásztor (Pápai Református Kollégium Gimnáziuma igazgatóhelyettese, vallástanár) esti áhítattal szolgált közöttünk, „Asszony, miért sírsz?" (Jn 20,15), "Honnan jössz, és hová mégy?" (1Móz 16,8) alapján. Az Ige révén az Ördög azt sugallja: mindent le kell cserélni, az ember szívében viszont ne változzon semmi. Így az ember lázas keresésben van, keresi helyét. A pusztába menekülő Hágár történetében benne van az egész emberiség története. Az ember megszökött otthonról, hogy ő majd egyedül megoldja, elrendezi életét. Isten szava, szeretete nélkül csak a pusztai lét vár ránk, melyben nem találjuk helyünket. Menekülünk a valóság-, a lelkiismeret-, a felelősség vagy valaki elől a munkába, tanulásba, szenvedélybe, kapcsolatokba, online világba, hajszoltságba, más felekezetekbe. Amikor nincs közösség, sehova sem tartozunk, saját magunk intézzük sorsunkat, akkor reménytelenség, üresség, kétségbeesés lesz úrrá rajtunk. Ez az út a pusztulásba vezet. Isten azonban megszólít, figyelmeztet minket: Nem vagy a helyeden! Hív magához, ahol meg tud oldódni minden hiányérzetünk, megváltozik az életünk és áldássá leszünk.
A vasárnapi istentisztelet előtt közös imádsággal adtunk hálát az Úrnak mindazért a sok jóért, melyben részesültünk együttlétünk idején. Majd Szabó Zsuzsa lelkipásztor, Dunamelléki kerületi titkár igehirdetését a "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézs 43,1) igevers alapján hallhattuk. A személyes életének mélységeiből való szabadulás felidézésével mutatott rá az ószövetségi üzenet rendkívül időszerűségére. Ézsaiás a 40. résztől - mint az Ószövetség evangélistája - vigasztaló, felemelő szavakkal szólítja meg az idegenben, fogságban élő Izráel népét, akinek hite romokban állt, akárcsak a Szent város. Ekképpen szól hozzánk is a próféta által: „Vége a nyomorúságnak!” A Megváltó kiontott drága vére árán bűneink megbocsáttattak, adóságunk eltöröltetett, szabadokká lettünk! Isten mélyrehajló szeretetével fordul felénk: „Drága vagy, becses vagy, szeretlek!” A hatalmas irgalom iránti hála késszé teszi szívünket, hogy odaszánjuk magunkat a Teremtőnek. Az Ő igazsága és a bűn azonban egyszerre van bennünk. Ebben a feszültségben van erőforrásunk: az Ő ígérete, hogy velünk lesz megőrző kegyelme által, és bátorító szava a mélységekben: Ne félj!, Istennél minden lehetséges. „Ki(csoda) vagyok?” kérdésünkre Tőle kapunk választ: a Teremtő csodálatos alkotása, szeretetének tárgya vagyunk. Amikor Isten megérinti az emberi életet, akkor csoda történik, hatalmas dolgok mennek végbe. A mi Urunk hatalmas, mi kicsik vagyunk, de értékesek az Ő számára. Az áldások világába hív bennünket. Alkalmas voltunk – minden méltatlanságunk ellenére - Tőle van, Rá kell figyelnünk szüntelen. Így érdemes élni.
Hálatelt szívvel köszönjük a Nőszövetségnek és T. vezetőségének e konferencia megszervezését, a szeretetteljes fogadtatást, az együttlét és az Ige által való gazdagodás, épülés ajándékát, örömét!
Radvánszky Réka