A konfirmáció igazán akkor kezdődne, amikor formálisan befejeződik. A rohamtempóban megismert igazságokat el kellene kezdeni kipróbálni. Keveseknek sikerül ez, hiszen a nagy ünnep után következne az apró munka. Az élet és a tanításban való elmélyülés. Igen, a káté tanít. Aktualizál, mércét állít és szembesít újból és újból, hogy „mi a hasznod, hogyha ezt hiszed!”
Van egy jó csapat a gyülekezetünkben, akiknek nem ért véget a konfirmáció, évek óta visszajárnak rendszeresen imádkozni és találkozni. Imádkozni egymással és találkozni Istennel. Igen, így, és nem fordítva. Alább egy rövid vallomást olvashatnak Dr. Kustos Annától, az alkalommal kapcsolatosan. Ezt olvasva, hátha valaki kedvet kap csatlakozni ehhez a csapathoz.
Jakab Bálint lelkipásztor
"Én bőven felnőttként konfirmáltam, harminc éves is elmúltam már. Emlékszem az utolsó felkészítő alkalomkor azt éreztem, hogy szeretnék még egy évet oda járni, még annyi mindenről nem volt szó, amiről hallani szeretnék az igehirdetés keretein túl is. Így érkeztem én ebbe a közösségbe, ha jól számolom öt éve. Azon túl, hogy rendkívüli embereket ismerhettem meg, akikkel ezeken a vizeken közösen evezünk, ezekkel az alkalmakkal Istenhez és a hitemhez is közelebb kerülhetek, mindig új vonatkozások kerülnek felszínre. Az évek során a Biblia olvasásával és a Heidelbergi Káté tanul(mányoz)ásával foglalkozunk, folyamatosan jelen van a résztvevők önreflexiója, amely talán annak is köszönhető, hogy mindannyian - Tiszteletes Úr kivételével - felnőttként konfirmáltunk. Én a hit hagyományát nem hozom magammal gyermekkoromból és ezek az alkalmak segítenek abban, hogy magam hozhassam létre a saját (és családom) új hagyományát. Ehhez rendkívüli módon hozzájárulnak ezek a beszélgetések, ahol a vizsgált ige szakasz, vagy Káté kérdés mindig megjelenik mind történeti, történelmi kitekintésekben, és jelenkori, mindennapi, olykor "csip-csup" eseményekben, amiket megosztunk egymással. Számomra a találkozásainknak ezek a legfontosabb értékei."