A héten még egy kései ajándékként alkalmat nyújtott az egyik iskola arra, hogy ötödik osztályba készülő gyerekek szülei előtt néhány percben megnyilvánuljanak a történelmi egyházak képviselői. Példás volt a szervezés, szülőértekezletre hívták az érintetteket és ebben kapott helyet a hittan lehetőségről való tájékozódás is. Példás volt azért is, mert érződött a komolyság mögötte. Márciusban volt olyan iskola, ahol három szülő volt jelen egy ilyen tájékoztatón, ugyanis az osztályfőnökök akkora már bekérték a nyilatkozatokat.
Régi, ismerős arcok tűntek fel a szülők között, anyukák, akik egykor ott feküdtek a szülészeten a feleségemmel, apukák, akik cipelték nyűgös gyermekeiket az óvodába velem együtt. És olyanok is, akiknek gyereke hittanra jár hozzánk. Érdekes ez utóbbiakkal a lelkipásztor öröme, a cinkos öröm pillantása, az otthonosság érzése. Egy bólintás, egy szemrebbenés, egy szelíd mosoly jelezte ezeket a bizalmas viszonyokat.
Ott ül egy szülőnemzedék, aki maga is alig kapott valamit a hit dolgaiból vagy éppen a rendszerváltás utáni felbuzdulásban kapták nyakukba a lehetőséget. Nem tudom, hányan választanak majd hittant és hányan erkölcstant. De a tekintetek jelezték a nyitottságot és díjazták a humort. Talán az aznapi fáradtságban a kitörő jókedv és az, hogy mindezt egyházi ember követte el, nyomot hagy bennük a nyitottságra Isten felé is.
Amúgy köszönet a Bolyai iskolának a példás szervezésért!
Jakab Bálint
lelkipásztor