A dunántúli reformátusság szent helyeinek pillanatfelvétele az a könyv (Mátyás Lajos, Istentisztelet – ecsettel, DRE Tudományos Gyűjteményei, 2012, 372 lap), amely a Dunántúli Református Egyházkerület 400. évfordulójára jelent meg. Mátyás Lajos nyugalmazott esperes 351 akvarellen örökít meg templomot, imaházat, haranglábat. A könyv egyszerre kordokumentum és vallomás. A szerző egy interjúban mondja, hogy munkája során a művészi szabadság és az Isten előtt állás felelőssége egyszerre volt kényszerítő erő. Templomokat, szent teret, Istennek tetsző hajlékokat akart festeni, ezért nem riadt meg attól sem, hogy kiemeljen épületeket a környezetükből, romokat ecsettel "tatarozzon". A milyen ma a reformátusság és milyen lehetne vágya, egyidejűleg van jelen a képeken.
A könyv a hat dunántúli egyházmegyét alfabetikus sorrendbe állítja, ezen belül a gyülekezeteket szintén. A kötet elején található tartalomjegyzék segítség a gyorskeresésben, ha valaki saját templomát vagy netán célzottan valamelyik épületet keresi. Mintegy adalékként ide került az egykor Őrséghez tartozó, de ma már két országban található négy református templom is: három a mai Szlovéniából, egy pedig Ausztriából, a felsőőri.
A kötet lapozgatása közben feltűnő, hogy a Pápai Egyházmegye templomai különböznek megjelenítésükben a többitől. Határozottabb kontúrok, aprólékosabb kidolgozás látszik rajtuk. A rejtélyre a kötet elején található szerzői vallomás adja meg a választ. Ezek a képek korábban készültek és már megjelentek külön kötetben, az egyházmegye kiadásában. Igazából ez a füzet volt az inspirálója e könyv megszületésének.
A képek többsége épp a szabadságában vonzó, s ha megengedett egy szubjektív megjegyzés e sorok írójától, akinek - szolgálati helye és - öröme is egyben, a szombathelyi egyetlenként a kötetben különleges abban, hogy alakokat is festett a szerző a templom elé.
372 lapon a dunántúli reformátusság szemet gyönyörködtetően, minden kép alatt egy igevers. Esztétikai és lelki élmény egyszerre, a mai könyvárakat nézve mérsékelt áron. Dicséret illeti az ötletadó és előszót író Steinbach József püspök urat, a szerkesztő Köntös László főjegyzőt, a grafikai kivitelezést végző Eckhardt Júliát, a segítő munkatársakat és nem utolsó sorban a kiadást gondozó Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeit.
Az akvarelleket festő Mátyás Lajos nyugalmazott esperessel Jakab Bálint beszélgetett a könyv megjelenésének apropóján.
Szombathely
Nagytiszteletű úr, milyen gondolatok foglalkoztatták, amikor megkapta a felkérést erre a munkára?
ML: Feleségem gondolata volt még régebben, hogy fessem meg a Pápai Egyházmegye templomait, ahol magam is szolgáltam nyugdíjba menetelemig. Ebből egy könyv lett, aztán egy tabló, amit Steinbach József püspök úr is látott. Ő kért fel aztán ezután, hogy a többi öt egyházmegye templomait is örökítsem meg hasonló módon. Örömmel vettem a felkérést és Isten segítségét kértem, hogy eleget tudjak tenni neki.
Milyen érzések kavarogtak, míg ezeket a képeket festette?
ML: Különös érzés volt, mintha abban a templomban prédikálnék. Ezért is találó a könyv címe.
És mit érzett, amikor az utolsót is megfestette?
ML: A 351-ik után letéve az ecsetet végtelen nagy hálát és alázatot Isten iránt, hogy lehetőséget, időt, erőt adott. A 264. ének 2. verse jutott eszembe: "Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett,/Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett". Hitvallásomnak tartom: a munka szolgálat. Így is vettem, a Róm. 12. szerint a "nekünk adott kegyelemben különböző ajándékaink vannak". Isten ezt bízta rám. 2000-ben egészségi okok miatt tettem le a szolgálatot. Isten bezárt egy kaput, ugyanakkor megnyitott egy másikat. Azóta ecsettel szolgálom Istent és egyházunk javát. Amíg festettem, el is felejtkeztem egészségügyi problémáimról.
Van-e kedvenc a képek között?
ML: Nehéz kérdés. Hadd legyek önző: Mezőőrs, ahol közel negyven évig szolgáltam és esperesként vezethettem ötvennégy gyülekezetet. Ugyanakkor a somogyi sudár tornyok mindig vonzottak. Ott gyerekeskedtem, édesapám ott volt lelkész egy kis faluban.
Volt-e céltudatosság az ábrázolásban?
ML: Volt. 12-szer 12-es lapokra festettem, más nem is férhetett volna fel, csak a templom. Isten házát tűztem ki célul. Létezik a poetica licencia, ugyanígy az alkotói szabadság is érvényesült itt. Kiemelés miatt fát, erdőt festettem néha oda. Alapvetően a lényegre törekedtem. És még valami: számos templomot romos állapotban találtam. Ezeket a festményeken "tataroztam".
Menyi ideig tartott ez a munka?
ML: Két esztendőt. Legtöbb helyszínre elmentem, vázlatot, fotót készítettem. Volt, hogy egész napokat dolgoztam késő estéig.
Milyen volt viszontlátni könyvben, szerkesztve a képeket?
ML: Különleges. Más a benyomás, mikor alkot az ember. Aztán viszontlátja az alkotó, amikor befejezte. Teljesen más érzés kiállításon látni ugyanezt és megint más a könyv. Amikor először kézbe vettem a könyvet, éreztem, hogy mit jelent 400 év a Dunántúlon. Ezek vagyunk mi, reformátusok. Éreztem, hogy mit jelent Isten megtartó, megőrző szeretete, aki látta, vigyázta, pásztorolta népét. Köszönet illesse a könyvért Steinbach József püspök urat, Köntös László főjegyző urat a szerkesztésért, és Bellai Zoltán főtanácsos urat.
Csanádi Imre jut eszembe:
"Mégis megtartódat benne becsüld, magyarság,
ország lappangott itt, mikor nem vala ország:
ő árváit Isten
vezérelvén hitben,
lett Bástya és Bátorság."
Kercaszomor - Szomoróc
És végül: Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei. Soli Deo gloria.