Az evangéliumok egybehangzóan beszélnek arról, amikor Keresztelő János nyilvánossá tette, hogy Isten követségében jár és meghirdette a Messiás eljövetelét, sokan kimentek hozzá Júdea pusztájába a Jordán folyó mellé. Kortársai várták az ígéretek beteljesedését. Milyen ígéretekét, és ki vagy kik tették azt? Sokféle ígéret keringett a világban. Volt, ami a politikai szabadságról szólt, volt, ami a nagy nemzeti eszményt hirdette meg, volt, aki titkon szabadságharcot remélt. A kor, mint minden kor ígéretekkel volt tele. De János nem állt be a sorba, a földi megváltást és megdicsőülést hirdetni. Ő kivonult az öndicsőítő társdalomból azért, hogy megbizonyosodjon önmaga számára Isten szavának, a Kijelentésnek igazságáról. Először ő figyelt és ő hitte el, hogy Isten ígérete nem üres beszéd, hanem a közeljövő történése. Még az ő életében eljön a Messiás. Hallatlan feszültséget adott ez az életének. Nemcsak ott a Jordán mellett, hanem évtizedekkel később, amikor börtönben ülve hall Krisztus csodáiról. Az Istenben való hitbizonyosság okán teszi fel a földi történésekre vonatkozó kérdéseit. Mert ő, aki anyjának méhében találkozott a Krisztus-ígérettel, nem tudta sosem egyszerűen messiási beteljesedésként lefordítani a földi történéseket. Épp azért mert hitt, mindig, újra és újra bizonyosságra vágyott.
Ott a Jordán mellett is, amikor Isten országáról és annak közeledéséről beszél, akkor egy radikális felhívást kapcsol ehhez: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg”! És éljetek ehhez méltó életet, mondja a kortársaknak.
Keresztelő János az adventnek két arcát villantja fel életében és ezt éli meg, illetve szeretné, ha mások is, akik hallják az ő bizonyságtételét, megélnék ugyanezt. Ezért hív a változásra.
Isten adventje ráköszöntött a népre. A mennyei Atya az ő örök ígéretét beviszi abba a nemzedékbe. Az örök ígéret megjelenése hat az új relevanciájával. Mert ahol Isten örökkévalósága megjelenik, ott az új erejével hat. Isten nem változik csak a történelem és benne az ember. Ez azt is jelenti, hogy Isten nem von semmit vissza ígéretéből, ezért hirdeti meg újra és újra az ő adventjét, az ad veniatot: szent Fiának eljövetelét!
Ma is az örökkévaló ígéretben hirdeti meg ebben a nemzedékben az advent evangéliumát. Mert az igazi örömhír, azaz evangélium az, hogy Isten a mi nemzedékünkben és ebben világban hozza közel országát és annak igazságát az emberhez.
Csakhogy Isten adventje az ember adventjében realizálódik. A szó, az Ige, az örök életnek beszéde „pusztába kiáltó” szóból „pusztába kiáltott” szóvá válik, ha az ember nem ad hitelt annak. Mi több, nem mozdul rá annak igazságában az Isten szerinti életre. Aki nem akar változtatni az életén, az nemcsak megcsontosodott, hanem lemondott az életről.
A napokban meglátogattam egy ágyhoz kötött beteg testvérünket. Hite már néma szóvá fagyott a száján, de övéinek mégis élően volt jelen advent. Érte énekelték adventi éneket: „Ó Jézusom, szegényed kér, vár, epedve hív…” A Krisztus valóság megfoghatósága volt jelen ott a betegágy körül. És közben valahol elhangzott a legmélyebb keresztyéni bizonyságtétel: minek magyarázni az életet ott, ahol Isten van? Istenre nemcsak várunk, hanem érezzük jelenlétét Jézus Krisztusban, aki Úr és Megváltó.
Rá várunk a mindenkori jelenben. Hogy betöltse életünket, várakozásainkat, ünnepünket! Keresztelő János bizonyosságával hisszük, hogy közel az Isten országa. És egyre közelebb jön.
Akinek meg van ez a bizonyossága, annak igazi adventje van.
Akinek igaz adventje van, annak lesz igazi karácsonya. Teljesülnek várakozásai Istenben.
Ilyen karácsonyt kívánok kegyelemben minden olvasónknak és szeretteiknek!
Jakab Bálint lelkipásztor