Szombathelyi Református Gyülekezet

+36 94/313-917

.

Kérjük, hogy SZJA 1+1 %-át ajánlja fel az adóbevallás rendjén a:
Magyarországi Református Egyház

0066


Szombathelyi Református Templomért Alapítvány

19247919-1-18


részére

Ajánló

A jó öreg bibliafordítóról elnevezett Károlyi Gáspár tér hársfái több köbméter levelet hullatnak el ősszel. Évek óta a református gyülekezetünk takarítja el, pedig szóvá tettük már a városháza illetékeseinél, hogy szép a zöld és nem vagyunk ellene csak nyessék meg olykor a hársakat, hogy ne kelljen irdatlan mennyiséggel birkózni. Zöld szemléletre hivatkozva ígéretet is tett két fiatal "illetékes", hogy mindent el fog takarítania közterület tisztán tartásáért felelős csapat. A zöld tudat sem takarítja el a városképet romboló és a parkoló autósokat hónapokig nyomorító levélhalmazt. Maradnak az ígéretek. Évről-évre. Mi összeszedjűk.

Nemcsak, mert a házunk eleje a tér, hanem mert az avarban bokáig gyalogolni hónapokon át, mégsem öko és 21. századi. Az idén is így történt mellé csapva a kerítésen belülre hullott őszi emléket is. Köszönjük mindenkinek, aki úgy tett Istennek jót, hogy a város egy terét szebbé tette.

-szo-

Hosszú segítségnyújtásra kell berendezkedni a szomszédban dúló háború nyomán.

A szombathelyi református gyülekezet ebben szeretne segíteni. Kérünk minden jóindulatú és segíteni akaró embert, hogy adományozzon a bajba jutottaknak. Az adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttatjuk el a rászorulóknak. Ők szortírozzák és viszik igény szerint a segítőpontokra vagy éppen Kárpátaljára, ahol 121 magyar református gyülekezet szintén menekülteket fogad be és segélyez.

Milyen adományokat várunk?

Például:

- tartós élelmiszerek (Kérjük, hogy lisztet, cukrot, étolajat most ne hozzanak!)

- konzervek (amihez nem kell konzervnyitó)

- higéniás termékek: szappan, tusfürdő, fogkrém, papír zsebkendő, papírtörlő stb.

- pelenka, tisztasági betét

- törölköző

- jó minőségű matracok, tiszta plédek, ágynemű

tartós kenyér, tej

bébiétel, gyümölcspüré

- csoki, keksz, instant leves, műzliszelet.


Adományozás helyszíne:
Református templom - Szombathely, Károlyi Gáspár tér 7.

Adományok átvevési ideje:
Március 16 és március 18: 18-19 óra között az alagsorban.



"Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel." (Gal 6,10.)

Az idei Házasság Hete programjaihoz kapcsolódva a szombathelyi református gyülekezet 2022. február 10-én, csütörtökön 18 órai kezdettel játékkal, énekléssel, személyes vallomásokkal és bibliai üzenetekkel színesített alkalmat tart.

Helyszín: Lelkészi Hivatal emeleti tárgyaló terme.

Kiket várunk? Minden érdeklődőt, azaz: házasokat, házasulandókat, elváltakat, társkapcsolatban még nem élőket, hívőket és gyülekezetünktől távoliakat.

A házasság tematikája nem kizár, hanem befogad.

Mottó: Tedd hozzá a te élményed, így gazdagíts másokat!

 

Kedves Házaspárok!

Örömmel írjuk, hogy 2022-ben is lesz Házasság Hete Szombathelyen február 13-20. között.

Újra hívunk Titeket a Házas-Társas-Játékra, hogy megint rácsodálkozzatok egymásra, az együtt töltött idő örömére, a hétköznapokba rejtett lehetőségekre.

Január 28. - február 18. között

Házas-Társas-Játék

- kevés az időtök egymásra?

- régen romantikáztatok már?

- szeretitek a kalandokat?

… akkor gyertek, játsszatok velünk/egymással!

A játékhoz forgatókönyvet kaptok, a kapcsolatépítő feladatokat a nektek tetsző időben teljesíthetitek.

A minden feladatot teljesítő párok között értékes nyereményeket sorsolunk ki.

Jelentkezzetek itt: 

címen!

A jelentkezési lap kitöltése után a KÜLDÉS gombra kattintva a jelentkezés végleges. NEM küldünk külön értesítést a regisztrációról, a feladatokat január 28-án a jelentkezéskor megadott e-mail címre fogjátok megkapni.

Kérjük, hívjátok fel rokonaitok, barátaitok figyelmét is erre a lehetőségre!

Szép napokat, örömteli játékot kíván Nektek

a Házasság Hete munkacsoport

Az idei évben a vírushelyzetre tekintettel egy alkalommal, 2022. január 20-án 18 órakor gyűlnek össze a hívek az ökumenikus hét alkalmára.

Helyszín: az evangélikus templom.

Szolgálnak:
Székely János szombathelyi megyéspüspök, Steinbach József dunántúli református püspök, Szemerei János dunántúli evangélikus püspök, valamint a különböző felekezetek lelkipásztorai.

Mindenkit várnak az alkalomra.

Maszk viselése kötelező!