Bő másfél éve, hogy ránk zúdult a covid-történet immár három hullámban. Meg kellett tanulnunk a szót, mellé pedig, hogy pandémia, meg oltakozás, aztán már a legújabb vírusvariánsokat gyakorolgatjuk. Hívők és hitetlenek, oltáspártiak és oltásellenesek nyilatkoznak és feszülnek egymásnak, a hit tárgya már nem Isten, hanem egy világhelyzet, amelyet ki-ki meggyőződése szerint értékel. Közben a félelem elhatalmasodott az embereken. Sokan bezárkóztak, családi látogatások megritkultak, baráti találkozások elmaradtak. És lassan az ember megszokja a magányt. Legalábbis elfogadja és megmagyarázza magának bezárkózása bizonytalan időre való meghosszabbítását. Sokan megbetegednek.
A védekezés „egyoldalúsága”, miszerint a fertőzés megakadályozásának eszköze a minél kevesebb érintkezés, elhallgatja azokat a tüneteket, amelyek a lelket teszik próbára hosszú távon.
Az ember közösségi lény. Isten a teremtéskor észrevette az ember magányát: „nem jó az embernek egyedül lenni.”(1Móz 2,18.) Ma sem jó egyedül lenni, magányosan élni, megválaszolatlan kérdésekkel magunkban viaskodni, barátokat, rokonokat ritkán üdvözölni. De nem jó a közösségi csendből, az istentisztelet áhítatából kimaradni. A technika sok mindent pótol, de a személyes találkozást, az arc rezdülését, a hang színárnyalatait, az azonnali reakció gyönyörűségét nem. Az érintést sem. Egy elmaradt kézfogás, egy ölelés, az istentisztelet utáni megállás és a régi ismerősökkel, Krisztusban testvérekkel váltott szó csak személyességben érezhető igazán.
Keressük annak lehetőségét, hogy újraépítsük kis- és nagyközösségeinket a szombathelyi református gyülekezetben. De ehhez nemcsak szándék, vágy, hanem elhatározás és résztvenni akaró emberek kellenek. Olyanok, akik legyőzik félelmeiket. Nagyobb-e egy vírus Isten óvó szereteténél, gyógyító kegyelménél?
Határhelyzetekben csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Élni vagy félni akarunk? Bódulni vagy gyógyulni? Vagy-e annyira vagány, hogy ne győzzön le a magány?
Harminc, negyven fő, azaz 20-25 százalék, aki hiányzik a korábbi gyülekezeti közösségünkből, a vasárnapi istentiszteleteinkről. És ez a szám bőségesen meg van, több, mint 100 hittanos gyerek, szüleik, nagyszüleik itt élnek közöttünk és velünk. És sokan mások, keresők, csendre, az isteni jelenlét érintettségét megtapasztalni vágyók itt vannak.
Vegyetek hát bátorságot és gyertek közénk! Legyünk Isten ünneplő népe, Krisztus erejének és gyógyító szeretetének jó bizonyságtevői!
„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért.” (Mt 6, 33-34.)
Egyszer el kell kezdeni a találkozást Istennel. Legyen az most, a legközelebbi vasárnap.
Jakab Bálint - lelkipásztor
Szeretettel várjuk hittanosainkat, családjaikat és minden kedves érdeklődőt 2021. szeptember 12-én 10 órakor tanévnyitó istentiszteletünkre!
Az iskolai hitoktatások már megkezdődtek. A gyülekezeti hittanórák a tanévnyitó istentiszteletünk utáni héten indulnak. Az istentiszteletet követően rövid tájékoztatót tartunk arról, milyen időpontokban várjuk a gyermekeket. Ezen az alkalmon lehetőség lesz arra, hogy igény szerint egyeztessünk, a szülők kérdéseire válaszoljunk.
Isten áldását kívánjuk a következő tanévre minden gyermeknek, fiatalnak és szüleiknek!