Idén Pünkösdkor locsogó esőben indultunk a konfirmációval egybekötött ünnepi istentiszteletre. Testestül, lelkestül ünneplőbe öltözött az egész család. Napok óta készültünk az eseményre.
De mi is az a konfirmáció? Szó szerint megerősítést jelent. A konfirmandusok megerősítik Krisztushoz és a református egyházhoz való tartozásukat. Nyilvánosan vallják meg hitüket, s ezzel a gyülekezet teljes értékű tagjává válnak, felhatalmazást nyerve az úrvacsora vételére.
Idén is egy egész tanévet átölelő intenzív felkészülésre vállalkoztak a gyerekek. A tavalyi évhez hasonlóan most is nehezítette ezt a világjárvány. Örömmel láttam hétről hétre, hogy gyermekem szívesen megy ezekre az alkalmakra. A mai rohanó, értékhiányos világban nem könnyű fiatalnak lenni. Nehéz a helyes útra lépni. Gyermekünket szülőként kétféleképpen tudjuk segíteni. Biztosítjuk számára az elfogadó, szeretetteljes családi hátteret, másrészt igyekszünk Jézus tanítása szerint élni. Mintát adni neki a nyugodt, teljes élethez.
Pénteken a presbitérium előtt a kikérdezés alkalmával a gyermekek tanúbizonyságot tettek káté és egyháztörténeti ismereteikről. Meghatódva ültem a padban. Hallgattam a gyerekeket. Csodáltam, hogy milyen összeszedetten, magabiztosan válaszolnak a kérdésekre. Hiszik és nagyrészt értik is, amit mondanak. Figyeltem a saját gyermekemet. Gondolataim visszarepültek egészen addig a pillanatig, míg megtudtam, hogy ő már létezik. A várandósság, a születésének körülményei. Az első lépések, az első szavak. És minden, minden, ami boldogságot adott ő nekem. Eszembe jutott a keresztelője és a mi fogadalmuk, hogy gyermekünket mostantól fogva úgy neveljük, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek Istenbe vetett hitéről majd ő maga önként tegyen vallást a gyülekezet előtt a konfirmáció alkalmával. Hosszú volt az út idáig. Bízom benne, hogy ezen az úton megtanulta, megérezte milyen egy léleképítő, szerető közösség tagjának lenni. A közösség révén ő is szeretettel, segítő szándékkal fordul mások felé és hálát ad Istennek a mindennapok egyszerű dolgaiért is.
Ezen a borús esős vasárnapon a fogadalomtétel megtörtént. Az élet megy tovább. Mi, a szülei továbbra is igyekszünk ezen az úton tartani őt. De meddig? Amíg ki nem repül a szülői házból. Utána már az ő felelőssége, döntése lesz, hogy hitélete hogyan alakul. Erre hívta fel a konfirmandusok és családjaik figyelmét Jakab Bálint tiszteletes Úr egy hasonlattal. Reggel egy cseresznyefa-ágat tépett le a kertből. Jól látszottak rajta a még zöld, fejlődésben lévő gyümölcsszemek. Azzal, hogy ő ezt a kis ágat leszakította, megakadályozta a cseresznye érését. Csodálatos a párhuzam a gyümölcs és a konfirmáció utáni hitélet között. Ha a konfirmandusok idővel úgy érzik, kötelességüket teljesítették és nem valódi a hitük, akkor elhagyják Isten közösségét, és saját magukat „vágják” le a lelki közösségről. Épp ezért fontos a gyülekezetben való aktív részvétel, a templomba járás, a református ünnepek megélése, mert csak „azok a gyümölcsök nőnek nagyra és széppé, és örvendeztetik meg az szüretelőket, amelyek rajta maradnak az ágon”.
Hiszem és tudom, bízom benne, hogy gyermekem is megértette, hogy a konfirmáció nem valaminek a lezárása, hanem egy új kezdet.
Tinicsné Berta Brigitta