A mögöttünk hagyott, világjárvánnyal terhelt hónapokban szülőként hálás szívvel követhettük nyomon gyermekeink konfirmálásra való felkészülését. A számtalan iskolai és egyéb feladat, nehézségek mellett szorgalommal tanulták a kátét, énekeket, egyháztörténelmet. Jó volt látni, megérezni, hogy jó szívvel jártak a felkészítő alkalmakra, ahol az igaz értékekkel teli, életre szóló ismeretet hétről-hétre elsajátíthatták, és lelki közösséggé formálódhattak.
A hosszú pandémiás időszakban nem nyílt lehetőség együtt lenni, kötetlenül beszélgetni a szülőtársakkal. Ennek ideje a konfirmációt megelőző délután érkezett el, amikor a korábbi hagyományokhoz híven összegyűlhettünk a templom ünnepi előkészítésére.
Miként valamennyi ünnepre bűnbánattal készülünk, hogy azután méltóképpen ünnepeljünk Megváltó Urunkkal való közösségben, úgy járultunk pünkösd szombatján az Isten házába, alkalomhoz illően megtisztogatni és virágokkal díszíteni, az Úr dicsőségére. A közös imádsággal kezdett együttlét bensőséges, vidám hangulatban telt. A szülőtársak mellett keresztszülők, felnőtt és ifjú konfirmandus együtt buzgólkodtak a teendőkben. Az ismerkedés, beszélgetés, nevetés kíséretében megélt, kézről-kézre kapcsolódó, közös szolgálat észrevétlenül közelebb vitt a Lélek által egymáshoz és – reménység szerint mindannyiunkat - az Úrhoz.
Hálás a szívünk az ifjaink hitbeli nagykorúvá válásához kapcsolódó eseményekért, melyek révén minden méltatlanságunk ellenére erősödhettünk a Gondviselő szeretetében, abban a tudatban, hogy Ő szüntelenül erős kezében tart, vezet, és elvégzi munkáját bennünk, általunk akarata szerint, az arra rendelt időben.
Radvánszky Réka