Gyülekezet
Egyház
Üzenet
- Kategória: Hírek 2020
Mindennapos bizonytalanságainkban keressük a lélek békességének helyét. Egy olyan helyet, ahol leülve kívül marad a világ minden zaja, félelme, magánya. Nem hosszú időre. Csak egy órára. De akkor nincs semmi, ami rettentene.
Akkor csak egyvalaki van. Isten. És akik együtt vannak, azok vele vannak. Az Ő ölelésében.
Ez a hely a templom.
A templom vár és menedék.
Ezért úgy döntöttünk, hogy nem zárunk be. Hacsak nem kényszerítenek a körülmények. Bízunk a hívők felelősségtudatában.
Vasárnapról-vasárnapra nyitva lesz a templomajtó a szokott időben, 10 órakor az oda betérőknek. Aki jön, szeretettel várjuk, de fegyelmezettséget kérünk mindenkitől. Akinél a fertőzöttség gyanúja is felmerülne, kérjük, ne jöjjön. Aki jön, maszkban legyen, tartsa be az ülésrendben a távolságot.
Fertőtlenítő szer, kézmosási lehetőség, folyékony szappan rendelkezésre áll.
Gondolunk azokra is, akik nem jönnek, mert kockázatosnak tartják, mert betegek, mert félnek. Megértjük őket és nem hagyjuk ige nélkül. November 15-től visszatérünk az élő istentiszteleti közvetítéshez a gyülekezet facebook oldalán, ugyanezt később videóról visszanézhetik az érdeklődők.
Tudjuk, mert tavaszról tapasztalatunk van róla, hogy az élő közösség más, mint a virtuális. De akár így, akár úgy mind Isten kegyelmére szorulunk.
Imádkozzunk, hogy megadasson ez!
Akinek személyes kérdése lenne vagy vágyik lelkipásztora biztató szavára, keresheti hagyományos módon, telefonon vagy chat-en.
Testvéri szeretettel köszönt mindenkit: az egyházközség elnöksége
- Kategória: Hírek 2020
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége közleményt adott ki, amelyet az alábbi linken olvashatnak:
https://www.reformatus.hu/egyhazunk/hirek/koronavirus-ismet-online-terbe-koltozik-egyhazunk/
Ennek megfelelően a szombathelyi gyülekezetben ezt figyelembe véve, az alkalmakat a helyi viszonyokhoz igazítjuk. Istentiszteleteink nyilvánosak, míg más döntés nem születik. A gyermek-istentiszteletek, bibliaóra, szünetelni fognak. A gyülekezeti hittanok is november 15-től. Más gyülekezeti csoportokkal egyedileg egyeztetünk. Alapvetően a tiltás érvényes.
A temetési szolgálatot az állami rendelkezéseknek megfelelően tartjuk.
Az egyházközség elnöksége
- Kategória: Hírek 2020
Ritkán adódik olyan alkalom, amikor egyszerre van részünk csendes áhítatban, a vers, a zenehallgatás és az adakozás örömében.
2020. október 31-én, éppen a Reformáció napján 17. alkalommal rendezte meg a már hagyományossá vált jótékonysági koncertjét a szombathelyi református gyülekezetünk.
Az idei készülődés nehezen indult, nem volt könnyű a szervező dolga. A bizonytalan víruskrízis miatt nem lehetett előre tervezni. A korábbi években már augusztusban, sőt volt, hogy már áprilisban lehetett tudni, hogy ki, vagy kik lesznek a fellépők az októberi koncerten. 2020-ban ez csak az utolsó pillanatokban dőlt el.
Szabó Tibor Jászai Mari díjas színész és felesége Bálint Éva színésznő egy percnyi gondolkodást sem hagyva maguknak, vállalták el a felkérést. Stánitz Réka, gyülekezeti zenészünk, aki a kezdetektől fogva aktív résztvevője ezeknek a koncerteknek, színvonalas zenei összeállítással díszítette zenész barátaival az estét.
Néhány nap alatt állt össze ez a kedves zenés, prózai est.
- Kategória: Hírek 2020
Az idei év Reformáció ünnepsége bár sok bizonytalansággal érkezik, szeretnénk mégis folytatni a tizenhat éve tartó ünnepi jótékonyságunkat.
Hívunk mindenkit az alkalomra október 31-én délután.
Ha valaki nem tud eljönni, de szeretne egy négygyermekes családon segíteni, támogatását eljuttathatja átutalással is.
Gyülekezetünk számlaszáma: 10990005-00000008-44310008
Megjegyzésként kérjük, hogy írják oda: reformációi segély.
Köszönjük.
- Kategória: Hírek 2020
Október 31. - 10.00 óra Ünnepi istentisztelet előadással
- 18.00 óra Segélykoncert
November 1. - 10.00 óra Ünnepi istentisztelet és úrvacsora